Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. július 15) 7. szám

Zimándi Pius: Muhi János: Zombor története

A legrégibb időkbe visszanyúlva vezet végig bennünket Zombor város történetén a tudós szerző. Kétévi fáradságos munkáját gyűjtötte össze ebbe a kötetbe, melyből megtudjuk egyebek közt, hogy Zombort csak a török időkben kezdték így nevezni, azelőtt Czobor-Szent-Mihálynak hívták. A török után sokáig katonaváros volt ez a régi magyar település, mégpedig szerb katonaváros. Mária Terézia emelte a szabad királyi városok sorába. Három év múlva ünnepelhetjük ennek kétszázadik évfordulóját. A köztudatban csak a török pusztítás él, pedig az egyébként dicső kuruckor újra pusztaságot csinált Bácskából, és így Zomborból is. Magyarnak nyoma is alig akadt e vidéken akkor, a szerbek és bunyevácok is megfogyatkoztak. Újra kellett kezdeni az életet e földön. És tudja Isten, micsoda átok ülhet ezen a városon! 1720-ban Zombornak 2916 lakosa volt, ugyanakkor Szabadkának csak 2376. És hol van ma már Szabadka! Még érdekesebb a következő adatok összehasonlítása: 1851-ben Zombor lakosainak száma 23 ezer, Pécsé ugyanakkor csak 15 318, Temesváré 19 081, Zágrábé 14 993. És ma? Hol itt a magyarázat? A könyv sem ad rá feleletet. Vérbeli zombori fájdalommal olvassa azt az adatát, hogy egy időben 500 Ft-ért megvehette volna a város Bácska negyedrészét, de félt az újabb adósság rémétől. Mennyien fáradoztak Zombor naggyá tevésén! Hogy csak a legnagyobbakat említsük: Markovics József, Gromon Dezső, Margalits Ede, Csihás Benő.
A sok kedves és komoly adat közül kevésbé ment át a köztudatba, hogy Szent László királyunk a közeli Bodrog várában fogadta a keresztes hadak fővezérletét felajánló küldöttséget, hogy a zombori Szent János-templom egy évig őrizte az időlegesen odamentett Szent Uroš szerb cár hamvait. Hogy ki és mikor alapította a várost, erre ma még nincs megnyugtató válasz, de hogy magyarok, az kétségtelen.
Zombor társadalma hálásan gondolhat Muhira, aki az eddigi évek mulasztásait tette jóvá kötetével. Rengeteg adatot halmoz itt egybe a szerző. Célja – úgy tűnik fel – a meghatározott és korlátozott terjedelemben is lehetőleg mindent megemlíteni, vagyis teljességre törekszik ahelyett, hogy megválogatta volna az anyagot. Nem mérlegeli, mi fontos, mi kevésbé az, hanem a lényegest a kevésbé lényegessel együtt szélesen előadja. Így műve kissé széteső, inkább adathalmaz – az idő fonalára fűzve –, mint művészi várostörténet. Nem elég szerves, és nincs is benne valami átfogóbb szempont vagy eszme, amit végigvinne, és ami szerint feldolgozná anyagát, csak az időrend. Nem tudta megemészteni az adatokat. Ezen segíthetett volna úgy, hogy két részre osztja: szerves, művészi felépítésű várostörténet és egy második részben adattár. Az utóbbiban, került volna pl. az ilyesmi, mint a Czobor család csaknem két oldalra terjedő családfája, amit Muhi a szövegben közöl.
Mindez azonban a munka értékéből mit sem von le, csak a megírási módra, az írói modorra vonatkozik. Műve nélkülözhetetlen kiindulópontja a későbbi városkutatásoknak, és egy későbbi, művészi igényű várostörténetnek. Hogy mennyire nehéz utakon járt, igazolja az is, hogy magyar forrásai majdnem mind a múlt századból vagy a századfordulóból valók.
Zombor történetét a szerbek 18-as bevonulásáig írta meg Muhi, a mai Zombor életéről tájékoztat az utolsó lapok „Adatok Zombor kulturális és társadalmi életéből” alcímű írása. Kár, hogy az egyesületek sorából épp a [317] Szenteleky Kornél Irodalmi Társaságot felejtette ki.
A könyv külső kiállítása dicséretes, az ízléses kötet a zombori nyomdát dicséri. Elismerést érdemel képanyaga is.