Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. július 15) 7. szám

Zimándi Pius: Wesselényi Miklós: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében

Magyarországon még ma sincs egységes közvélemény a nemzetiségi kérdésben. Wesselényi ellen tüntetett a magyar ifjúság, amikor száz év előtt a román egyházak részére autonómiát követelt, és román nyelvű elemi iskolákat. Az indítvány ma sem találna egységes megértésre. Hát még a következő fejtegetése szóban forgó könyvünknek: a honfoglaláskor az itt talált nemzetiségeket nem szolgákká, hanem szabad polgárokká, egyenlő jogú polgárokká kellett volna tennünk. E helyett ezek, akiket a nemzetiségi elnyomás érzése is érintett, még társadalmilag is lesüllyedtek, továbbá a magyarságból – mely eleinte minden tagjában egyenlő szabad volt – kialakuló pár ezer tagú vezető réteg társadalmilag maga alá gyűrte a magyar nép százezreit, később milliót. Ebben mindenesetre van valami belemagyarázása a XIX. sz. éveinek a honfoglalás korában, mégis micsoda távlatok! Ha sikerül jobban megnyerni a nemzetiségeket, lassan beolvadtak volna, és ha minden magyar egyformán szabad lett volna! Hol volnánk akkor ma? A főuraknak szemére veti, hogy nem törődtek idegen ajkú helységeik megmagyarosításával akkor, amikor ennek még meglehettek volna a lehetőségei. E helyett inkább még „önmagukat is kiengedték magyarságukból vetkőztetni; nagyobbára gyáva, korcs majmokká váltak”.
Tessék csak ezt a pár gondolatot ma egy értelmiségi magyar társaságba bedobni, parázs vita támadna, melynek szomorú következménye gyanánt állna előttünk a tétel: legégetőbb problémánkban, a nemzetiségi kérdésben még mindig nem vagyunk egységesek. Pedig mennyien mutatják a helyes utat!
Wesselényi ebben a száz év előtti könyvében mindenekelőtt bebizonyítja pontos statisztikai adatokkal, hogy a szláv mozgalom nem lehetett velünk szemben történő reakció, hisz felvetett sérelmeik alaptalanok, nálunk előnyös helyzetben voltak, előnyösebben, mint más országokban, továbbá hogy a magyar nyelv maga is csak 1830-tól kezdve kezdi kivívni jogait, azokat is mindenütt a szlávság sérelme nélkül. Valamikor az asszimilációnak volt a híve, de látja, hogy erről már lekésett a magyarság, ma már az egyetlen megoldás a nemzetiségeknek a magyar nemzettel való „egyenlő s rokon polgári érdekek alatt s általi egyesítése”. A testvéri együttélés. A magyar nyelvet az országban mindenkivel meg kell taníttatni, de „nem erőltetve s büntetéssel, nem anyai nyelvük eltiltása által, hanem ahhoz édesítve, szelíd módon s …jutalom s örömnyerhetés eszközévé téve”. Kerülnünk kell mindent, ami a nemzetiségekkel szemben erőszakolásnak vagy megvetésnek látszik.
Ez a testben is hatalmas magyar külföldön összeköttetésbe került szláv vezető emberekkel. Belátott kártyáikba. Megtudta, hogy a szlávok – már 1840 elején – Horvátországot és a tótok lakta területeket egy-egy másik szláv állam részévé akarják tenni, és „minket, magyarokat honunk közepén azon részre szorítva, melyet tisztán magyarok laknak, egy kis tartományocskává zsugorodva – megengednének létezni vagyis tengődni”. (Trianon!) Sajnos, az országot az idegen uralkodóház elnyomta, közjogi harcokban és vitákban őrlődött fel a nemzet ereje, és a legégetőbb kérdésre, melynek megoldásával áll vagy bukik az integer Magyarország, a nemzetiségi problémára egyszerűen nem jutott ideje. A Wesselényiek szava pusztába kiáltó szó maradt. Pedig milyen szívet rázóan szólal meg – mint egykor Zrínyi Áfiumában – ez a magát „polgári halott”-nak tartó nagyság megrendítő és mélyen emberi előszavában „a sírból kísértetileg felrezgő” szózattal: „Veszély fenyeget, oh, hon! Veszély olyan, milyen sohasem!”
Elgondolása nagyvonalú. Már akkor fölismerte, hogy Európa és Magyarország legnagyobb ellensége a pánszláv mozgalom élén az egyre erősödő, hatalmas „északi óriás”-sal, az orosszal. Európa részére legnagyobb védőfegyver, ha a zsarnok Oroszországgal szemben alkotmányos [316] szabadságot ád népének (1842-ben születtek a sorok!), és védőbástyája lehet egy erős Magyarország. Itthon viszont az oroszoknak szláv nemzetiségünkre gyakorolt expanzív hatását ellensúlyozhatjuk, ha szlávjainknak alkotmányos szabadságban élve jobb és kedvezőbb életlehetőséget nyújtunk a zsarnoki orosznál, továbbá ha a magyarságot erősítjük politikailag is, de főleg műveltségben, életszínvonalban, hogy így vonzóereje legyen a szlávok és a többi kisebbség felé. Ezt a programot korába beillesztve kell megítélnünk: Magyarország akkor nem volt független.
Wesselényi Szózatát magvas és Wesselényit megérdemeltebb helyre emelő tanulmánnyal vezeti be Gál István, aki a második kötethez fűzött, mindenre kiterjeszkedő jegyzeteivel, alaposságával, szakszerűségével és nagy tárgyi tudásával mintaszerű kiadást hozott létre. (Talán a mecsevészés tájszó jelentését is megadhatta volna.)