Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. július 15) 7. szám

Bencz Boldizsár: Ércszobor

Ércnél maradandóbb szobrot érdemelsz,
mert anya vagy, és szent, ki úgy térdepelsz
a szenvedések csordultig telt kelyhe
előtt, mintha ambróziára verne
halálos szomjúság.
Amibe férfi beleőrült volna,
te csak mosolyogtál (ó, Gioconda!),
mint tiszta égbolt: az arcod sugárzott,
s szemeidben alkotó Isten játszott:
”íme, csodát tettem.
Megosztottam a vérem és a testem,
az ölelésedbe lelket leheltem,
s mindent megért az a pár percnyi öröm,
hogy belőle fájjon minden gyönyöröm,
s ezt neked köszönöm.
Az életnek tartalmat adtam kínban,
hogy csak neked pompázzon, ahány szín van,
és nem kérek érte többet: akarjad,
hogy gyermekeidben is én maradjak
egyedül teneked.
Én megvilágítom az éjszakádat,
átveszem az egész terhet, ha bánat
mázsás súlya alatt roppan a vállad,
magamra vállalom a Golgotádat
súlyos kereszteddel.
Fogd a kezemet, és sose ereszd el.
Vagy… Ha el tudnál menni mégis – menj el,
és ne sajnálj, hogy talán összeomlom,
az én szívből formált szent anyaszobrom
már érccé edzetted.” [303]