Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. július 15) 7. szám

Korek József: Kiegészítő adatok Zombor településtörténetéhez

Muhi János a most megjelent Zombor története c. munkájában hangoztatja, hogy Zombor környékén sohasem végeztek rendszeres régészeti ásatásokat, ezért a szórványként előkerült, aránylag gyér számú lelet csak úgy alkalmas történelmi következtetésre, ha az ország más területén talált, pontosan meghatározott tárgyakra támaszkodva adnak felvilágosítást a letűnt korok történetére.
Valóban igaza van Muhinak, mikor azt írja, hogy a Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat tagjai, akik számos helyen végeztek nagyméretű ásatásokat, saját székhelyüket, Zombort mostoha sorsban részesítették. A hiányos régészeti kutatások következménye, hogy Zombor településtörténetét a rendelkezésünkre álló emlékek alapján nem lehet megírni, csupán adatokat lehet közölni. Végleges formába öntve Zombor településtörténete még hiányos lesz, és az elkövetkező rendszeres kutatás eredményeinek figyelembevételével egészen új megvilágításba kerül. Amíg kellő anyag nem áll rendelkezésünkre minden ilyen irányú munka jó szándékú kísérlet lehet csupán.
Az eddig előkerült régészeti leletek tanúsága szerint Zombor területén a neolitikum végén jelenik meg az ember. A Bácskai Múzeum Zombor-Bajsa-Duboka lelőhelyről őriz péceli (badeni) kultúrába tartozó leleteket. Nem nagy anyagról van szó, de a további kutatás biztos eredménnyel kecsegtet. A lelet tanúsága szerint tehát a Krisztus előtti III. ezred közepén már lakott volt e hely.
A péceli kultúrát hordozó nép – legalábbis egyes területeken – már ismerte a rezet, de nagy értéke miatt csak ékszer gyanánt használta. Krisztus előtt 1900 körül a réz és ón vagy antimon keverékéből születik meg a sokkal erősebb bronz, melyet a bronzkori kultúrák terjesztenek el. Ennek a kornak korai emlékeit eddig még nem ismerjük a város területéről. A késő bronzkort a bükkszállási sírlelet képviseli, melyet 1943-ban tártak fel a repülőtér építése alkalmával végzett földmunka során. A lelet két agyagedényből és egy díszített bronzfokosból áll.
Zombor-Sáponyán és Bukovacon, a mai Bükszálláson a korai vaskorba nyúlik vissza a település. Sáponyán a Bikár-szálláson találták azt a bronzleletet, amelyet Frey Imre szóvá tesz a Zombor történetéről írt tanulmányában. Bukovacon ebbe a korba tartozó két urnát találtak, melyet a Bácskai Múzeum őriz 3360-as és 3361-es leltári szám alatt. Mindkét lelőhely népe már ismerte a vasat. E leletek kora Krisztus előtt a X-IX. évszázad; a kultúra hordozója az illírség.
A fiatalabb vaskort egy Zombor belterületén előkerült edény, a külterületen a bükkszállási edények, a Bezdáni úti és a gradinai szállásoknál talált kelta pénzek képviselik. Valamennyivel foglalkozik Frey Imre az említett tanulmányában. E gyérszámú lelet is mutatja, hogy Krisztus előtt kb. 400-tól időszámításunk kezdetéig is volt település Zombor területén.
Krisztus születése táján jelennek meg Magyarországon a szarmata-jazygok. E nép hullámának áradata a megye székhelyére is eljutott. E korban temetkeztek a Gombos felé vezető vasút mentén a Mosztonga-patak egyik nyúlványa mellett emelkedő halomba. Frey szerint a Mérő-téglagyár, a Thim-téglaégető és a Szemző-kerttel szemben lévő téglatelepen is kétségtelenül kimutathatók a szarmaták emlékei. Mind a négy lelőhelyen csak a temetőre van biztos adatunk.
Nagy lépéssel vitte előbbre a szarmatakor lelőhelyeinek kutatását a Magyar út mentén most napfényre jutott szarmata telep. Lelőhelye az a mintegy 200X120 méter kiterjedésű halom, amely a Mosztonga partján van. A még most is tartó útátvágási munka során 15, méhkas formájú agyagkitermelő, majd hulladék [284] befogadására használt gödröt, és 6 lakóházat bolygattak meg.
A Magyar úti telepen a szarmata kor háztípusának egy újabb formáját találtuk meg. Nagyméretű, átlag 3-4 méter közötti alapterületű, megközelítőleg kerek alaprajzú. 150-200 cm Mélységű, méhkas formájú gödröt ásott a telep lakója. A gödör egyik sarkában, a házalap szintjénél 50-80 cm-rel magasabb szintben kerek alakú kemence állott. Tűzpadja letapasztott és kiégetett. A ház alapja egy esetben volt csupán letapasztva, többinél az alapot csak a simára egyengetett föld jelezte. Pontos megfigyelések hiányában nem tudjuk rekonstruálni a tetőszerkezetet, de az alaprajz formája azt mutatja, hogy a tetőszerkezet megegyező lehetett a Marcus Aurelius császár diadalívén ábrázolt, kör alakú, nádtetős szarmata kunyhókéval. A Magyar út mentén elterülő telep az első az országban, ahol jogosan beszélhetünk szarmata faluról. A jazygok a temetőikben eltemetettek számából ítélve nem alkottak nagyobb települést, hanem sok helyen hagyták hátra emlékeiket szétszórt település formájában. Ez az oka, hogy Zombor területéről eddig már 5 biztos lelőhelyről ismerjük hagyatékukat.
A hunokkal beköszöntő nagy népvándorlás korából, mely egymás után zúdítja népeit Magyarországra, a zombori határból csak a Kukula-téglagyárból maradt fenn emlék. Az ott talált, gazdag mellékletes csontváz a VII. század utolsó évtizedeire datálható, és fajilag az avarokhoz tartozott. A népvándorlás kora Zombor múltjában eddig a legcsekélyebb számban van a lelelek közt képviselve, pedig egészen biztos, hogy a terület rendszeres kutatása éppen ebből a korból igen sok lelőhelyről adna anyagot.
Amilyen szegényes Zombor a népvándorlás korából származó emlékekben, ugyanilyen szegény az Árpád-kori leletekben is. Okleveleink a helységek egész sorát említik, de még a helyüket is alig tudjuk megállapítani. Az Árpád-házi uralkodók idejéből eddig az éremleleteken kívül más régészeti emléket alig ismerünk.
Feltűnő ez már azért is, mert a mohácsi vészt megelőző időkből több leletet ismerünk.
A város belterületén a Kukula-téglagyárban és a Flórián utcában XV. századbeli leleteket találtak, melyek a zombori múzeumban vannak. A leletek telepre vallanak, tehát egészen biztos, hogy az emlékek a középkori Czoborszentmihályból valók. A két lelet tanúsága szerint Czobor-szentmihály a mai Zombor helyén állott, s ezzel Zombor névadójának helyzete végleg nyugvópontra jutott.
Zombortól északkeletre a középkorban egy Sáp nevű falu állott. Okleveleink főleg az Anjouk idejében említik, amikor az óbudai káptalanhoz tartozott. A XV. század elején elpusztult, és neve csak a török hódoltság korában tűnik fel újra az elszlávosodott Sáponya alakban. Az okleveleinkben említett Sán, a mai Sáponyával azonos, és ezt az ott talált leletek is igazolják. Bár az előkerült régészeti anyag nem alkalmas arra, hogy korukat egészen szűk időhatárok közé szorítsuk, kétségtelen, hogy a török hódoltság előtti időből származik.
Általános magyar régészeti szempontból is figyelemre méltó eredményeket hozott Zombor területén az első nagyobb ásatás, amelyet a Horthy Miklós Tudományegyetem Embertani Intézete végzett 1943-ban Bükkszálláson. A repülőtér munkálatai során mintegy 150 sírból álló temetőt tártak fel. A temető kora a sírokból előkerült mellékletek és érem (II. Ferdinánd, 1637) tanúsága szerint a XVII. század Bükkszállást régebben Bukovacnak hívták, de ez csak a török hódoltság után keletkezett, s így a feltárt temető nem tartozott hozzá. A mai bükkszállási határban a török hódoltság alatt még volt egy Szelencse nevű település, amely – mint tudjuk – 1703-1711 között pusztult el. A feltárt bükkszállási temető minden valószínűség szerint ehhez a Szelencse faluhoz tartozott. További kutatás lesz hívatva eldönteni, hogy a középkor[285]ban szereplő Szőllős (Zewlews) azonosítható-e Szelencse nevével.
Kétségtelenül középkori település van a Paphíd közelében, a Kliszának nevezett dombon. A helyszíni szemle és a próbaásatások folyamán tett megfigyelések minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy itt a mohácsi vészt megelőző időkben templom állott. A földig lerombolt templom helyét biztosan jelzik az ott található téglatöredékek és az azt körülvevő temető sírjaiból előkerült csontvázak. A templom környékéről a XV. századból származó kályhaszeneket hoztak be a múzeumba, melyek a falu települési helyét mutatják. A tervezett ásatás sok nyitott kérdésre fog fényt deríteni, de már most is biztosak vagyunk abban, hogy a kliszai település már az Árpádok korában megvolt – éppen úgy, mint ahogy a zentai Paphalmon tapasztaltuk –, noha a történelmi források mint falut csak a XVI. század első évtizedeiben említik először.
Utolsónak említjük a Wámoscher-Kruspér-szálláson talált leleteket. Innen való a Bácskai Múzeum legszebb középkori telepanyaga, mely mintegy 80 fémtárgyat foglal magában. Kora több évszázadra kiterjed. Gombos végű sarkantyúi az Árpád-házi királyok uralkodásának utolsó harmadából származnak. A lelet egyes darabjai a XVII. századból valók. Kruspér-szálláson a leletek tanúsága szerint a XIII. század végétől a XVII. századig volt település.
A fent vázolt leletekkel kimerítettük mindazt, amit Zombor múltjáról régészeti megvilágításban eddig ismerünk. Mint látható: hézagos és kevés a régészeti anyag; ezeket is – egy-két lelőhelytől eltekintve – még az első világháború előtti időkből a Történelmi Társulat munkájából ismerjük. A Délvidéken a régészeti kutatásoknak az a nagy fellendülése, amelyet az elmúlt két évtizedben az anyaország területén tapasztalhattunk, a 22 évi jugoszláv uralom miatt természetesen nem következhetett be. Magától értetődő dolog, hogy mikor az ősrégészet és a népvándorlás kor régészetének tőlük távol eső kutatása is pangott ezen a területen, akkor szó sem lehetett a honfoglalás és a középkori emlékek feltárásáról, mert ezzel a hivatalos politikai hatalom saját történeti megalapozatlanságát lett volna kénytelen elismerni. Pótolni fogjuk a két évtized kényszerű elmaradását, és mint ahogyan Zenta valamennyi középkori településének helyét már eddig is pontosan megállapítottuk, s közülük egyet fel is tártunk, úgy rövidesen sor kerül a megye-székhely határára, hogy Zombor középkori településtörténetének képét minél hamarabb teljesen tisztán megrajzolhassuk.
Szeged, 1944.