Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. szeptember 15) 8-9. szám

Zimándi Pius: Munkások

Földeák J., László Gy., Nagy I., Rideg S., Vaád Ferenc kisregényei Veres Péter bevezető tanulmányával. Bp. 1944.
Míg a politikában mindig többet és többet hangoztatják a társadalmi osztálynélküliséget, az irodalomban egymásután jelentkeznek a társadalmi rétegek szerinti elkülönülések. Egy időben igen népszerű volt az orvosirodalom, sokkal nagyobb port vert fel a parasztirodalom. E kis kötettel a munkásirodalom jelentkezik. Ezek az elkülönülések kétségtelenül korjelenségek, melyek napjaink jellemzői, de eljön az idő, amikor ismét nem azt fogják kérdezni, milyen társadalmi osztály életét fejezi ki az illető mű, hanem ezt: irodalom-e vagy sem. Ezt ugyan kétségbe fogja vonni Veres Péter, aki e kötethez írt előszavában azt írja, hogy a polgári irodalom – Veres az irodalmat is osztályharcnak fogja fel – védelembe szorult. Ez egyáltalán nem áll. Mindössze annyi igaz, hogy a »polgári irodalom« ma egyes körökben nem »divatcikk«, egyébként az un. polgári írók éppúgy dolgoznak, mint azelőtt és tehetség dolgában fölveszik a versenyt a paraszt- és munkásirodalommal. Főleg ez utóbbival, mint a szóban forgó kötet is igazolja. Veres előszava egyébként higgadt, okos írás és erősen irodalmi szempontú. Helyesen állapítja meg, hogy munkásirodalom létjogosultságáról vitatkozni meddő: ez az irodalom ma itt van, és bebocsátásért jelentkezik az egyetemes irodalomba. Hogy aztán ezek az írások valóban [351] irodalom-e, éppen ez lesz – Veres Péter szerint is – a munkásirodalom próbája. Ha az utóbbi szempontból olvassuk végig a kötetet, a benyomás nem egyenletes. Földeák Jánosnak: Kenyérkeresés közben c. »kisregénye« felfogásunk szerint nem irodalom. Nemcsak azért, mert érzik rajta a csináltság: erővel munkásirodalom szeretne lenni. Lapos, száraz, prózai elmondása egy művezető és munkásai helyzetének, szaklapba való fejtegetésekkel tarkítva. Rideg Sándor két kis novellisztikus írással jelentkezik: A szegény kisfiú meg a kalács és A csodálatos gépezet. Ő már igényesebb, de a mértéket ma még ő sem üti meg. Az irodalom felé való sorrendben László Gyula következik. Benne már érezzük a szépírót. Küszködik c. kis írásában egy öreg munkáspár vágyát rajzolja meg a családi ház után. Az öreg Berkes lelkiállapotának festése már szépíróra vall. A legművészibb igényű Vaád Ferenc Hétfő c. kis regénye. Egy márciusi hétfői napba – hajnaltól éjfélig – sűríti bele egy bizonyos gyár egy bizonyos munkáscsoportjának életét. Érzik benne a művészi tudatosság, van képzelőereje, stílusa, alakjai élnek. Vaád Ferenc – e kötet alapján – komoly ígéret a munkásirodalomban. Nagy István neve már ismert. Most a Földi Jánost bekapta a város c. füzetéért elszenvedett viszontagságait írja le erős érzékeltető képességgel. Műve inkább önéletrajz jellegű, mint szépirodalmi.
A változatos benyomás ellenére örömmel üdvözöljük a munkásírók jelentkezését és érdeklődéssel várjuk a folytatást.