Elég rendben hagytam minden ügyemet.
Most örülök, hogy ilyen kötelességtudó voltam.
Szekrényeim, könyveim, irataim rendben.
Mindenről leltár van.
Magyarázatokkal, jegyzetekkel.
Nem marad utánam semmi zűrzavar.
Nem tartozom senkinek.
Mindig mindenkinek megadtam, ami járt.
Anyagiakban és lelkiekben.
Azt hiszem, jó anya és gyermek voltam.
Mint állampolgár is megtettem a kötelességem.
Még adóhátralékban sem vagyok.
Megnyugtató ezt tudni így,
mikor ily hirtelen s váratlanul kell megcsinálnom
a számadást.
— — —
Anyámmal éltem az idősek konzervatív életét.
A fiammal fiatalos örömmel lelkesedtem.
Elég ügyesen színészkedtem.
Nem vették észre, hogy ez mind messze –
rajtam kívül áll.
És nem az én életem.
Az én életem itt – úgy elmaradt.
Sokáig vártam rá – de
mindig közbejött valami.
A dolgok fogva tartottak,
és – sose került rám a sor.
Jelszavak gyűrűztek körül – szoros hálóban vergődtem.
Munka – kötelesség – aztán – úgynevezett
polgári örömök.
Nem találtam meg tőlük az életem!
Egy-egy beteljesülés után újabb penitencia.
S mikor azt hittem – repülhetek…
Ismét kátyúba jutottam. [324]
— — —
Az én életem talán most hajlik fölém.
Érzem az éter keserű ízében
az álomtalan álom édes bódulatát.
A n e m l e n n i kéjes gyönyörét.
Szép lesz így. Erőm teljében – sínylődés nélkül
rálépni a semmibe zuhanó, boldog hídra.
Indulok. Hiszem, mert hinni akarom,
hogy visszatérés nincs.
Sokan meghaltak már a műtőasztalon.
— — —
Mi ez? Két szempár könnyét látom.
Két szív döbbenten zakatol felém.
Egy estbe hajló s egy induló élet
vergődik a bánat és fájdalom lesbe nálló árnyékában.
Felém tárják könyörgő karjukat,
hogy megtarthassanak – s nem érhetnek el.
Üvegfalak emelkednek közénk.
Én repülök – ők elmaradnak.
— — —
Üvegharangok harangoznak.
Egy messzi hang szól: ahogy akarod!
Tied a döntés, ők – vagy a Nemlét!
Az álmodott, boldog életed.
Örök gyász nekik, ami jó neked.
Üvegharangok harangoznak…
Most zuhanok… Nem… Mégse! Nem.
Fogjátok meg a kezem!
Ébredés
Galambos Margit
Nem, nem szenvedek – jó így, hogy simogat a hangotok,
a szemetek.
Nem, nem vagyok fáradt a messzi úttól.
Nem, nem féltem, mikor szemben álltam Vele.
És – nem bántam meg, hogy visszafordultam. |