Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. január 15) 1. szám

Herceg János: A hűség jegyében

A délvidéki magyar irodalom az 1943-as évet Szenteleky Kornél nevével kezdi. Most lesz tíz esztendeje, hogy irodalmi és szellemi életünk nagy szerzője, a Kalangya megalapítója egy poros bácskai faluban örökre lehunyta szemét. Mi, akik az ő munkáját folytatjuk, s akik tíz esztendőn keresztül az ő célkitűzései felé mentünk tovább, ezt az esztendőt az irodalmi és eszmei hűség jegyében áldozzuk az ő emlékezetének.
A halála óta eltelt idő alatt – valljuk be – az ö békés szelleme már csak az írók fölött őrködött, a délvidéki magyarság csupán a nevére emlékezik; arra, hogy mit tett, s mit akart tenni, vajmi kevesen. A mi kötelességünk ezt a fakuló délvidéki eszmét, amelytől magyarságunk öntudatosságát kapta, régi fényében felmutatni.
Ami a tíz év előtti időkben lehetetlen volt, azt most megvalósítja a hűség és lelkesedés: a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség kiadja Szenteleky Kornél legjobb műveit. Tanulmányait, elbeszéléseit, verseit és kisebbségi krónikáit kapja a délvidéki magyarság, hogy emlékezzen a nehéz időkre, amikor magyarnak lenni bűn volt, s a magyarságot megtartani csak áldozatok árán volt lehetséges.
A múltat idézzük Szenteleky Kornél gyűjteményes munkáival, azt a múltat, amelyből hitet és erőt kaptunk. Az ő művei bizonyítják, hogy a délvidéki magyarság, ha készületlenül került is idegenbe, ki tudta alakítani magában az ellenállás erejét. S ebben neki nagy része volt. A politika szélkakasait csikorgathatta a szél, a magyar kultúra, az irodalom és szellem tüze nagy lobogással égett. Ezt a tüzet visszük mi tovább, tőle vettük, s adjuk az utánunk jövőknek.
De Szenteleky nemcsak szervező volt, nem csupán kultúrmunkás, de érzékeny tollú, szép szavú író is, aki csodálatos képeket látott ezen az annyira józan, romantikátlan tájon. Helyzete kényszerítette az irodalmi forma megválasztásánál is. Nem lehetett nyers, erőteljes realista nemcsak azért, mert lelki alkata sem erre predesztinálta, de azért sem, mert a hangos magyar szót nem kedvelték ezen a vidéken. Fájdalmunkat éppúgy, mint örömeinket halkan, csak súgva mondhattuk egymásnak, a lélekben épüli, erősödött tovább a szó. A Bach-korszakban egy-egy vidéki kúrián nagy társaságok hallgatták lélegzetfojtva s sírva a zenélő órából felcsendülő magyar szabadságdalok hangjait. Nos, így hallgatta egy évtizeden keresztül a délvidéki magyarság azokat a dallamokat, amelyek ugyancsak a szabadság vágyát hozták ki Szenteleky szívéből.
A hangulat biedermeieres volt, s ez a hangulat adta meg Szenteleky formaművészetének alaptónusát. Tanulmányait, elbeszéléseit, apró prózai költeményeit finom cizelláltság teszik könnyen felismerhetővé és felejthetetlenné. Az író hiába akart kezdetben elzárkózni a mostoha valóságtól, a menekülés vágyának oka kisebbségi helyzetéből eredt, és azt mindenki megértette.
Minden írása egy-egy titkos üzenet volt. Útmutatás és bátorítás, konok hit a szellem erejében, a nyelv szívósságában és a nemzeti érzés erejében. Ezt a hitel, adjuk ismét a délvidéki magyarságnak Szenteleky Kornél műveiben, s kezdjük az évet az emlékezés és a hűség jegyében. [1]