Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. szeptember 15) 8-9. szám

Dudás Kálmán: Öregapám kurjantása

Se barma, se barázdája,
se bora, se vacka.
Mint favégre a kutyája,
nézett az urakra.
Másnak élt, botjának vénült
s ha kiáradt olykor,
bánata fuldoklók füstjét
bodrozta a borból:
dönts, testvér, dönts szaporábban!
A bor hadd misézzen,
megbolondul a józanság
ezen a vidéken.
Úgyis olyan ez a táj itt,
mint megőrült csárda –
fejünk fölött csattogtatva
a csárdást ki járja?
Minek mondjam? tudod, pajtás,
se szeri, se száma.
De mit ér? ha furkós helyett
csak a nyelvünk áldja.
Ami magyar volt e tájon,
elkótyavetélték:
most a halál veri itt a
méltóságos térdét.
Tedd a panaszt, meg a zokszót,
tedd csak szépen félre:
jobb törvényt talált jajára
bölcsek zsandár kénye.
Kenyerünk a bánomisén,
italunk a balság.
Tetőnk alá eresztettek
a gyertyákat tartják.
A kötelet sose bíztuk,
most se bízzuk másra;
cécónk, hantolásunk híres:
bámész jöttment lássa!
Ki issza meg a borunkat,
ki kocsizza búzánk?
az utolsó nótánk is csak
más portáján húzzák.
Olyan mindegy, hogy ki kurjant
fölöttünk: sváb, rác-e –
mert siratni, nem sirat meg
az Isten se, más se!
(Hegyes, 1943. őszén.) [331]