Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. május) 5. szám, 289–360. p.

Volt már, hogy megálltam, s azt mondtam: nincs tovább!
S aztán újra elragadott az élet,
pedig én nem akartam, hogy éljek
unott magammal, gondok között,
szegényen és zűrzavarban.

Néha sütött a nap, máskor meg beborult.
Magas hegyeken s tengereken is jártam,
máskor meg itthon csodákra vártam,
s hajtottam döcögő szekerem
álomsarkantyús lovait.

Akadtak utamba, kik talán szerettek.
Mások rohantak, mint a vésztől, tőlem,
s éltem gyönyörű meseidőben,
mosolygós ifjúságom forró,
reménykedő perceiben,

Furcsa szavakat is vetettem papírra.
Megtörtént az is, hogy olvasták talán,
kopogtattam a titkok ablakán,
és jussomat is követeltem,
lázadoztam, könyörögtem.