Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. május) 5. szám, 289–360. p.

Sem fű, sem fa, cserje csak,
megalkuvás bokra,
hajlik, amerre a szél
dönti háborogva.

Engedelmes vesszei
a földig hajolnak
veréb-súlynyi terhétől
veréb-hatalomnak.

Vézna bokra hajladoz,
nehogy ága törjön,
s veréb-bosszú vagy vihar
rajta átsöpörjön.

Sem fű-sem fa foghíjas
alázat sövénye,
eleje ott kezdődik,
ahol van a vége.

Sem fű-sem fa-kerités
ínség-tanyát óva,
mintha a szegény ember
helyett is hajolna.

Pedig a szegény régen
sem fű-sem fa-ember,
lépten-nyomon hajlong a
hatalommal szemben.

Hajh, a tölgyfa szembeszáll
villámmal, viharral,
s felhők üstökébe kap
izmos fölgyfa-karral.

Istenem, csak hagyj tovább
tölgyfa-gőgöt bennem,
inkább szembeszállok száz
vad veszedelemmel,