Mint delelő bivalyok, sötéten meredtek
udvarunk végében a tavalyi kazlak.
Lomha mozdulással a téli hó levedlett
a kazlak válláról, s nem fagyott meg aznap.
Kutak gémjén, káváján mitévő-tanácsot
tartottak a varjak: tavasz lesz, vagy nem lesz?
És a rögtönzött gyűlés kár-kár-kárt karácsolt,
mert a határ felől zsongott a tavasz-nesz.
Mint egy sötét szökevény kószált a vidéken
napok óta a szél gunyoros-röhögve,
de hiába feszengett birkózó hírében,
mert egy haragoszöld somfarügy ledöfte.
A fák csupasz ága közt tátott szájú, mafla
verébcsalád guggold, csip-csip-csip-csirip-neszt
zajongva, s az emberek a sarat dagasztva
híresztelni kezdték: tavasz lesz… tavasz lesz…
Tavasz lesz! Hát tavasz lesz, – sóhajtott az ember
s nehéz mozdulattal subáját ledobta
az útszélre, ahol épp vele szemtől-szembe
feszület állott a napfényben ragyogva… |