Körüllengi néha a lelkem
az alkony merengős mosolya,
és mint sokkarú lázas fáklya,
bevilágít jövő titkokba.
Csak az látja meg ezt a mosolyt,
aki hinni tud mindig benne
s aki az élet szürke színén
minden bánatot elszenvedne.
Benne rejlik az egész küzdés,
hit, remény, szeretet, akarat,
az álmokat tükrözi lágyan
s a visszatérő napsugarat.
Idegenben vigasztal, ápol,
otthon meleg csodákba burkol,
s térdre hullva az oltár előtt
bocsánatot kérek az Úrtól.
Mert vétkeztem, s vétkezni fogok,
hiszen csak porból vagyok, ember,
de fényeket mégis én hordok
akaratos, ifjú szívemben.
Ez a mosoly a lelkem bére,
ezért élek, és ezért halok,
s ezt éneklik tavaszkórusban
a lelkemből kiszakadt dalok. |
Fejlesztette: GAS Softwares