Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. április) 4. szám, 217–286. p.

Egy egészen különös versfüzet szerzője jelent meg Budapest irodalmi porondján, és okozott azonnal éles nézeteltérést az első nevek viselői között. Ezek némelyike mélyen leszólja, »népieskedés« szemrehányásával intézi el, mások ellenben valóságos fenomént látnak benne, Ady és Burns mellé helyezik.

Engem inkább Petőfire emlékeztet valódi népi és nem népies természetességével, őszinteségével, a falu és puszta világának napfényes meglátásával. Persze, ez a napfény több rútságot, szegénységet, reménytelenséget világit meg, mint szépséget, erőt, reménységet; Sértő Kálmán némely letűnt Zola-követők (és félreértők) szellemében naturalista. Ez már magában véve elválasztja Petőfitől. A másik elválasztó a műveltség és ezzel járó önkritika teljes hiánya ennél a magyar-jugoszláv határszélen élő, még csak 22 éves falusi napszámosnál, aki rá sem lépett az önképzésnek arra a rögös útjára, melyen a magát természet vadvirágának nevező Petőfi olyan fényes sikerrel végighaladt. A fellázadás és forradalmi tettkészség Sértőben is megnyilatkozik, de egyelőre legalább sokkal bágyadtabban, mint Petőfinél; ő még csak a »kellené«-nél tart, ahol [286] nagy elődje már a »tedd«-hez érkezett. Végre majdnem egészen hiányzik Sértőnek ebből a versgyűjteményéből Petőfi izzó erotikája, mely nélkül más érzéseinek páratlan tüze és lendülete is igen nehezen jöhetett volna létre.

Ebből a versgyűjteményből hiányzik – mondom, miután a füzetke csak igen kis részét foglalja magába Sértő eddigi versalkotásainak. Még a kiválasztás sem tőle magától származik, hanem annyi fiatal tehetség felfedezőjétől és dajkálójától, Hatvany Lajostól, aki a helyesírást is belevarázsolta a sorokba, és páratlan szellemi és anyagi támogatókészséggel lehetővé tette az oly nagy és méltó feltűnést keltett kis gyűjtemény megjelenését.

Mutatónak két rövidebb versét közöljük, az elsőt leíróképességének, a másodikat világszemléletének példázására.

Halomküszöbről

Nagymosás a faluvégi
Csobogó kis gáton,
A verőfa habot csapdos
Télen át szőtt vásznon.
Menyecskének fel van kötve
Piros szoknya térdig,
Megmozgó molnárlegények
A küszöbről nézik.

Nadrágzsebbe van a kezük.
Még fejük is viszket,
A fenének van most kedve
Őrölni a lisztet.
Ha a menyecskék hajolnak,
Semmi haszon nékik,
De ilyenek a legények:
Az is jó, ha nézik.

Csibész-dal

Dolgozzak ?
Kinek?
Éhezzek?
Minek?
Köszönjek?
Senkinek![287]
Ne pökjek?
Miért ne?
Ne lopjak ?
Kiért ne?
Imádkozzak?
Még mit ne!

A 88 oldalos füzet a Genius kiadásban jelent meg, és l pengőért kapható.