Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. április) 4. szám, 217–286. p.

(Budapest, Stephaneum. Szent István-könyvek, 93 szám. – Ára 4 pengő)

Európa háború utáni alkotmányait vizsgálja Mihelić és azokban a szociális gondolat térfoglalásait kutatja. Különösen a cseh, finn, német birodalmi, észt, osztrák, lengyel, jugoszláv, lett, ír. román, török, görög és litván alkotmányokkal foglalkozik behatóbban,

„A térbeli és időbeli egyetemesség jellegével bíró természetjog” alapján álló szerző műve megérdemli figyelmünket, mert belőle nemcsak a tételes jog mellett újra erőre kapó természetjogi gondolkodás következményeként hangzó erkölcsi törvények fölvirágzását ismerjük meg, de egyúttal látjuk azt is, hogy az Egyház tanításaiban milyen közel áll még ma is a természetjogi iskola korifeusaihoz, egy Hugo Grosiushoz, Hobbes, Puffendorf, Thomasius, Rousseau, Kant tanításaihoz, illetve azoknak természetjogi alapokon nyugvó erkölcsi világszemléletéhez. Ez csak onnan származik, mert a természetjog gyökerei az emberi lélek mélységeibe nyúlnak le, és az erkölcsösen cselekvő emberek irányítói. Még a pogányokat is ezek a törvények irányítják, ahogy azt Pál apostol írja. (Rom. II. 14. 15.) „A természeti törvény szoros értelemben véve nem lelki hajlam, hanem az észnek tétele” – mondja dr. Notter Antal. (A természetjog 41.)

Ennek az érvényesülését keresi Mihelić az új szociális államok alkotmányaiban. Vizsgálódásait őt részre osztja. Az elsőben az új alkotmányok keretében a háború utáni demokráciákat mutatja be, és a bolsevizmus akadályait Németországban és Ausztriában és a kelet-európai új államokban..

Az új alkotmányokra, – különösen a finn, lengyel és csehi alkotmányra – az 1875. évi francia alkotmány volt nagy hatással. Míg az új németre és osztrákra a svájci alkotmány hatott; a finnre a svéd. Vizsgálja, hogy az új alkotmányok a közzel szemben hogyan írják körül az állampolgári és általában emberi jogokat és kötelességeket, és megállapítja, hogy a kapitalizmus nem csupán gazdasági technikai, hanem a természetes értékrend felbontását is jelenti (34. old.). De hozzáfűzi: „mint minden társadalmi életforma azonban csak addig tarthatja magát, amíg előnyei nyilvánvalóan nagyobbak a társadalomra, mint hátrányai” (35.). Azonban már látjuk, hogy „a korlátlan szabad verseny ellen felébredt kollektív szemlélet megváltoztatta az általános jogi felfogást” (37.). A tételes jog mellett a természetjog törvényei erőre kaptak, és áthatották a lelkeket. Ez egészen természetes, hiszen a természetjog érzése hatotta át azok lelkét, akik az új alkotmányokat fölépítették. [284]

A második részben a magántulajdont vizsgálja; különösen a tulajdonjogot mint szociális funkciót, és megállapítja, hogy az új alkotmányok nemcsak tulajdonjogról beszélnek, hanem annak kötelességeit is körülírják „a nagyobb hasznosság és közhasznosság” gondolatának előtérbe helyezésével. Itt veti föl a földreform kérdését is. Erről a problémáról igen sokat írtak, de csak kevés államban oldották meg úgy, ahogy az alkotmányokban lefektették. Holott: „köztudomású és általánosan elismert tény, hogy a föld konzervatívvá teszi a rajta dolgozókat, az ingatlantulajdon birtoklása pedig elszakíthatatlan kapoccsal fűzi a tulajdonost az állami rendhez és a hazához. Éppen ezért a falvakból való elvándorlás, aminek oka a földszerzés nehézsége vagy éppen lehetetlensége, avagy a földtulajdonosra háruló terhek súlyossága, a legnagyobb szociális bajok egyike (65.). Ennek fölismerése indította az újjáalakult államokat, hogy elejét vegyéke baj további terjedésének.

A háború utáni földreform három célt szolgál: 1. a szociális kiegyenlítést; 2. a konzervatív parasztság erősítését és 3. a nacionalizmus támogatását.

A magántulajdon szocializálását is föltaláljuk egyes újabb kori alkotmányban, de hamarosan fölismerték azok keresztülvihetetlenségét és tarthatatlanságát a termelési rendszer mostani állása és a gazdasági rendszer többi ágainak fönntartása mellett. Taktikai és politikai okokból követelik különösen a német szociáldemokraták, és így kerül az bele a weimari alkotmányba (156. §). Mikor aztán a kivitelre került a sor: „Mindenekelőtt előre kell bocsátanunk, – írja a szerző, – hogy tulajdonképpeni szocializálás, tehát a termelési eszközökre vonatkozó tulajdonjog társadalmasítása egyetlenegy esetben sem történt Németországban” (85). Ezzel kapcsolatban jelenti ki Freytagh-Loringhoven: „az ipar szocializálása legalábbis a német gazdaság mai helyzetében lehetetlen (89). A bécsi szocializálás fiaskóját legjobban az arzenálnál beállott események mutatják. „A bécsi arzenált, amelyet 1921-ben szocializáltak, egy hónappal rá 80 millió korona személyzeti és anyagbeszerzési kiadással szemben mindössze 35 millió korona bevételt ért el. A kiadásoknak és bevételeknek ez az aránytalansága hónapról hónapra fokozódott, úgyhogy már 1923 őszén be kellett szüntetni az üzemet, s 2000 munkás és 200 tisztviselő kenyér nélkül maradt”

A harmadik részben az új alkotmányok szociálpolitikai rendelkezéseiről olvasunk. Látjuk, hogy az új alkotmányok hogy részesítik védelemben a munkaerőt, a bért, a személyiséget.

A negyedik rész a gazdasági demokrácia néhány új kísérletével foglalkozik. Szól az üzemi tanácsokról, a funkcionális és érdekképviseletekről, és megállapítja, hogy utóbbit „eddig legnagyobb mértékben Olaszország valósította meg". (154. old.) [285]

Egyén és társadalom a címe az ötödik résznek, melyben a szociális igazságosság szempontjából vizsgálja Mihelić a háború utáni alkotmányokat.

Ez a könyv alapvető gondolatának vizsgálata a természetjogi szemüvegén át, mert amint írja: „Az alkotmányok igazi értékét abban kell látnunk, hogy 1. igen nagy pedagógiai jelentőséggel bírnak; 2. irányt jeleznek a szociális jogok garantálásának folyamatában.” Ezért rendeli el a weimari nemzetgyűlés, hogy a népiskola utolsó osztályának elvégzése után minden tanulónak adjanak egy példányt az új alkotmányból (148. §). Az alkotmányok nevelő hatása főként a természetjogi gondolatok propagálásában van, miután a szociális igazság nyomult az államcélok homlokterébe. Az a meggyőződés vezeti az új alkotmányok alkotóit, hogy művükkel megközelítették az igazságos társadalmi rendet.

Mihelić dr. könyvét nemes optimizmus lengi át. Széles irodalmi ismeretei, szolid erkölcsi bázisa, nemes emberszeretete könyvének minden lapján fölkelti az olvasó rokonszenvét.

A csatolt jegyzetek és bibliográfia csak növeli az amúgy is hasznos könyv értékét.