Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. április) 4. szám, 217–286. p.

A Mi Irodalmunk és a Kalangya cikkeinek, íme, visszhangja támadt. Többször hangoztattuk már, hogy milyen fontos lenne felkutatni és megmenteni népünk dalköltészetét és egyéb folklorisztikus értékeit, mert a néplelket csak ilyen módon ismerhetjük meg igazán. Természetesen mi csak a gyűjtő szerepét vállalhatjuk, az eredményt majd megvizsgálják a folklór igazi tudósai, mennyi benne az érték, az eredeti.

Legelőször Batta Péter kanizsai gyűjtését tesszük közzé, aki kilenc teljesen eredetinek látszó népdalt mutat be a Kalangya olvasóinak és a magyar folklór hozzáértő tudósainak,.

Batta Péter a következő kísérősorokat fűzi nótagyűjtéséhez:

„Ezeket a nótákat azelőtt sohasem hallottam. S azt hiszem, csak itt dalolják őket, ezen a mi acélos búzával megáldott vidékünkön, ahonnan majd idővel elszármaznak másfelé is; amint hogy az is meglehet, hogy egyik-másik közülök más vidékek dalforrásainak bugyogása.

Természetesen a lányok vegyesen énekeltek általánosan ismert, országszerte elterjedt dalt is a helyiek mellett. Hosszas küzdelmekbe, magyarázgatásokba került, míg legyőztem szégyenkezésüket, gyanakvásukat, s újságba kiírással felkeltettem becsvágyukat, míg ezután önként mondták ceruza alá jobbnál jobb ízű, itteni származásra valló nótájukat.

Azokat, amiket kint, a tanyák közt hosszú téli esték unalmát űzögetve a fosztókákban énekelnek együtt vagy felváltva legények, lányok.

Mert bizony a fonóban már rég nem szól a nóta. Fonónak már híre-hamva sincs errefelé. A guzsalyt, a rokkát a sutba dobták. Jobbik esetben a padláson szövi lábai közé művészi hálóját egy-egy keresztespók. Hogy megfogja vele zümmögő légymartalékát.

Kendert is rég nem termesztenek, áztatnak, sulykolnak, tilolnak, hébölnek erre mifelénk. Maga fonta fonálból készült szőttest nem viselnek az asszonynépek. Nincs népviselet, eltűnt. Elpusztult.

Öregasszonyok rókamálas „tyurak”-ját látni még nagy ritkán. Meg a vénebb embereken a földet söprő subát teletszaka.

A dugott vagy fizetett bálakon kívül csak a kukoricafosztás ad még néha alkalmat a fiatalságnak az együttes örvendezésre, [255] mulatozásra, danolásra. Amikor móvába mennek egymáshoz segíteni a rokon családok vagy ismerősök, szomszédok…

A szöveg mellett persze a dallamra fektettem a legnagyobb súlyt. Azonnal feltűntek azok a dalok, amelyeknek melódiái minden ismert nótáétól elütöttek. Ezeken kaptam a leginkább.

Mert nem nagy dolog az, ha az ugyancsak fölkapott „Sárba taposom a fényképedet” – sor helyett a tanyán ezt a változatot éneklik enyhítve, hogy „Sárba taposom a jegygyűrűdet”– vagy a városban súlyosítva, viccesen: „Sárba taposom a pofalemezedet”… Ellenben fontos az, ha sehol másutt nem hallott szövegek s meg nem figyelt melódiák születnek itt meg népünk ajkán. Hajtva a szívüktől. Szívük sugallta szerelemtől.

Mert hogy a szerelem, a lányfajta körüli legyeskedés a nóták szülőanyja, forrása, azt tán mondanom se kell. Minden nótánk tárgya, oka persze az örvendő vagy a búsuló szerelem. Aminthogy ez volt, így volt ez a világ kezdetétől mind a mai napig, s lesz a világ végezetéig ezután.

Rázzuk meg hát a kanizsai nótafát, s élvezzük annak ízes gyümölcseit!

1. Kanizsai zöld erdőben…

Kanizsai zöld erdőben születtem,
Anyám se volt, mégis fölneveledtem,
Úgy nőttem fel, mint a kertben a rózsa,
Volt szeretőm már tízéves koromba.

Kanizsai zöld erdőben van egy tó,
Abba úszik egy fekete koporsó,
Kilátszik az aranyozott szemfödél,
Rá van írva: nem igazán szerettél.

Kanizsai zöld erdőben van egy tó,
Abból iszik három fekete holló,
Három sötét hollónak van hat szárnya,
Ki vagyok a babám szívéből zárva.

(Énekelte Mózes Mária tanyai lány). [256]

2. Erdő, erdő…

Erdő, erdő, jaj de kerek erdő, de csuhajla,
Közepében térdig ér a mező, de csuhajla,
Sej, gulyások, le ne töressétek –
Szép a babám, el ne szeressétek, de csuhajla.

Erdő, erdő, jaj de kerek erdő, de csuhajla,
Közepében három arany vessző, de csuhajla
Ezt a vesszőt hároman ültettük, –
Ezt a kislányt hároman szerettük, de csuhajla.

Erdő, erdő, de szép kerek erdő, de csuhajla,
Van-e benne szép lány tizenkettő, de csuhajla
Ha nincs benne szép lány tizenkettő,
Száradjon ki ez a kerek erdő, de csuhajla.

Erdő, erdő, de szép kerek erdő, de csuhajla,
Közepében van egy gyásztemető, de csuhajla,
Bárcsak engem is oda temetnének,
A rózsámmal egy sírba tennének, de csuhajla.

(Énekelte Bohata Franci városi lány)

3. Ha bemegyek…

Ha bemegyek kanizsai templomba,
Aranygyűrűt húzatok az ujjamra.
Kék lesz annak a köve,
Mint a régi szeretőmnek a szeme,
Mint a régi szeretőmnek a szeme. [257]

Ha bemegyek kanizsai csárdába,
Bort hozatok aranyszélű pohárba,
Asztalomon a pohár,
Karjaim közt a babám,
Megkérdezem, szeret-e még igazán?

(Énekelte Mózes Mária).

4. Házunk előtt…

Házunk előtt magasra nőtt nyárfa,
Jaj de sokat megáztam alatta,
Megázott a piros delinkendőm,
Nem tagadom, vártam a szeretőm.

Kislány, kislány, kanizsai kislány,
Jártam hozzád, mindig álmos voltál,
Éntőlem már kialhatod magad,
Sej, nem ölelem karcsú derekadat.

(Énekelte Mózes Mária).

5. Lassan kocsis…

Lassan kocsis, hogy a szekér ne rázzon,
Hogy a babám gyenge szíve ne fájjon,
Nincs az útba se patika, se gyógyszer, se orvos,
Babád gyógyít, nem a katonaorvos.

Édesanyám, ha ráuntál nevelni,
Vigyél ki a rongypiacra eladni, [258]
Ott is ott lesz az én rózsám megvenni, megvenni,
Aranypénzzel fog az értem fizetni.

Beteg vagyok, a szerelem betege,
Két fekete szemmel vagyok megverve,
Két fekete szemmel vagyok megverve, megverve
Nem gyógyít más, csak a babám szerelme.

(Énekelte Mózes Mária tanyai lány).

6. Lehajtom a libám…

Lehajtom a libám a rétre,
Magam is lemegyek melléje,
Elkiáltom magam: biri biruskám,
Üljél az ölembe, Mariskám!

Lehajtom a libám a rétre,
Magam is lemegyek melléje,
A libám a réten szépen legelész,
Rózsám az ölembe heverész.

Lehajtom a libám a rétre,
Kérik a szűrömet cserébe,
Nem adom a szűröm irhás subáért,
Szőke szeretőmet a barnáért;

(Kéziratba adta Mózes Mária).

7. Tisza szélén…

Tisza szélén mandulafa virágzik,
Ha megérik, vízbe hullik, elázik,
Leüzenem én egy vízi madárnak, én egy vízi madárnak
Egy mandulát hozzon fel a babámnak. [259]

Széna, széna, széna terem a réten,
Most beszéltem a rózsámmal, a héten,
Zsebkendőm is nála van a zsebébe, szívem nála cserébe,
Most találtam igaz szívű legényre.

(Batta Baby gyűjtése).

8. Sej-haj…

Sej-haj, ki mondja meg, ugyan mit csináltam?
Napról napra kevesebb a nyájam,
Adja nekem, gazduram, a lányát,
Sej-haj, akkor jobban megőrzöm a nyáját.

Sej-haj, menyasszony se lettél volna soha,
Ha az anyád nem szeretett volna.
Életednek legszebbik órája,
Sej-haj, öltöztél a menyasszonyruhába.

Sej-haj, vőlegény se lettél volna soha,
Ha a babád nem szeretett volna.
Életednek legszebbik órája,
Sej-haj, öltöztél a vőlegényruhába.

(Énekelte Mózes Mária),

9. Négy lába van…

Négy lába van a kecskének,
Kettő meg a menyecskének,
Három a tili-taligának,
Állj be, rózsám, katonának. [260]

Állj be, fiam, katonának,
Jobb módod lesz, mint apádnak,
Nem kell a kaszát kalapálni,
Csak a lányok után járni.

Állj be, lányom, szobalánynak,
Jobb dolgod lesz, mint anyádnak,
Nem kell a cserépgyárba járni,
Csak a legényeket várni.

(Énekelte Kis Maris városi lány).