Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. április) 4. szám, 217–286. p.

Bánat borong el árva szívemen,
Valami furcsa félelem riaszt,
A bánatom már nem keres vigaszt.
Eggyé váltunk én és a félelem,

Magányos utam sivár, céltalan.
A lelkem sebborított, elhagyott.
Ó, tudom jól, hogy elítélt vagyok.
Elvesztettem célom és önmagam

Elém döbben a felfedett titok
Hogy dermedt csend van, bárhova nyitok.
Lelkem sínylődik lázban, betegen.