Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. március) 3. szám, 144–216. p.

(Graf Hermann Keyserling: Südamerikanische Meditationen – Deutsche Verlagsanstalt 1932 – 384 I.)

Ami körülöttünk és bennünk létezik, működik, szenved – az a tehetetlenség törvényének végletesen alávetett természet. Ám amit mi úgy a körülöttünk létező világban, mint önmagunk lényében, életében látunk, megismerünk, érvényesítünk – az ettől a vaksiketen szenvedő, rohanó természettől különböző valami. Ez belsőnkből indul ki, akár a teremtés, vagyis az értelem által felfogott világ teremtése a „legyen világosság” isteni parancsa által. Ilyen parancs nélkül nem hogy egyedek és törvények, de még tények sincsenek. Mert csak az összes dolgokat és folyamatokat egy bizonyos egységes szempontból tekintő lény számára vannak elhatárolható tények – a valóságban a történés folyamata szakadatlan, az egész világegyetemben kapcsolatos, nem oszlik élesen széjjel sem térben, sem időben.

Az ember teremtő értelmének első megjelenési formája nem éppen eszményi, amennyiben nem más, mint a természetbe az ősfélelem és őséhség prédájául kidobott lény tettetése, hazugsága. Ebből az eredetileg nagyon kezdetleges hazugságból azonban egyrészt játék lesz, másrészt szerep- majd hivatásvállalás, rendszeralkotás, társadalomszervezés, hit és bátorság. Mert semmiféle hitet nem kínál fel a természet készen, és a bátorság, a veszéllyel mene[215]külés helyett szembeszállás egyenesen természetellenes, bár a faj fennmaradása szempontjából szükséges.

A szellemnek érvényesülése útján a khaotikusnak mondható rétegek tömegén kell áttörnie, melyek még az ember természetéből sem hiányzanak. Sőt! Az emberi értelemnek még emlős-állat természete sem egyedüli legyőzendő, igába hajtandó alapja, hanem vannak még eredetibb természetei is: a hüllő, és még azon túl az ásványi természete. Ez utóbbiakat a szellemes bölcselkedő kivált a dél-amerikai ember viselkedésében, de már szemkifejezésében is vélte észrevehetni; ez az egyik oka annak, hogy az emberi szellem legeredetibb, legegyetemesebb kérdéseit éppen „dél-amerikai” elmélkedésekben tárgyalja. A másik ok, hogy dél-amerikai kutatóútján olyan fáradságokat, ártalmakat, idegfeszültségeket tapasztalt, melyek az általuk okozott igen nagy szenvedések árán a legváratlanabb megvilágításokat, megértéseket hozták.

Az ember értelem előtti természete kivált a dél-amerikai ember gana-tényeiben jut kifejezésre. A „gana” szót a hajlandóság és kedv valamely középértékével, talán „pillanatnyi hajlandóság”-gal lehetne leginkább lefordítani. A gana okozza, hogy ugyanazon ember egyszer csodálatosan erélyes, önfeláldozó vagy kapzsi, máskor legyőzhetetlenül rest, minden erőfeszítés jutalmáról előre lemondó. Egyszer valódi örömet talál az öldöklésben, másszor a végletekig viszi a mások érzelmének kímélését.

Keyserling nézőpontjai itt-ott, ha csak távolról is, érintkezni látszanak a Spengleréivel, de a Weiningeréivel is. Így midőn szembeállítja a birtoklási vágyat –, mely a biztonsági vágy kifejezése, és lényegesen nőies vonás – az élvezési, fogyasztási mohóság férfias ösztönével. E-mellett készségesen elfogadja a gyermeki lélek, értelem nagyobb alakuló- és alakító- képességére vonatkozót elméletet, mely szerint egy, a maga természeti fejlődési irányának végpontjára eljutott állat joggal láthatna az emberben egy egész életében gyermeteg fokon maradt állatot; a lángelmékre ez még fokozott mértékben áll.

Egy irányt elképzelni és szuggesztív módon másokkal elfogadtatni – ebben látja Keyserling a nagy világvezetők egész titkát, jelentőségét. Napóleonnak egy hatásosan megszövegezett hadiparancsa, Leninnek egy ügyes szólama többet változtatott a világon nagyon sok tehetség emberfölötti munkaeredményénél.