Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. március) 3. szám, 144–216. p.

– Szabó Márton jobbágyi sorban törte az ugart; fia, Széchenyi György megnemesíttetett, hogy egyik legnagyobb papunk legyen. Írja Hegedűs, mikor Széchenyi István őseit keresi a történelemben, Ezt a jobbágyot keresi a késő unokában, gróf Széchenyi Istvánban és annak életében

Hegedűs Lóránt regényes életrajzot írt Széchenyi Istvánról, könyvének oknyomozó anyagát a Magy. Tört. Társulat elé terjesztette. Ez a könyv mégsem történelem, de nem is regény, hanem a kettő együtt. Igaz, hogy ő maga azt írja: „Regényt írunk… Mi gyönge erőnkkel nem a történelem korszakos kérdéseit akarjuk megoldani, hanem egyedül az Embert keressük. (232) Embert keres, meg is találja eszményített hősében, kiből félistent gyúr. Felhasználja Széchenyi kiadatlan naplóit, néhány újabban megjelent történelmi munkát és a már ismert Széchenyivel foglalkozó könyvek nagy részét, Állást foglal Grünwald Bélával szemben, az iskolai történelmekben bemutatott Széchenyit különösen Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél könyvei nyomán kortársai közé és fölé állítja. A kort azonban nem az alépítmény széles [204] rétege után ítéli meg, hanem a csúcsok fényére és pompájára mutat. A gróf idézett naplójából is több korrajz tör elő, és szivárog elénk, mint Hegedűs regényes meseszövéséből. Acsády és Szabó Ervin könyveit nem találjuk a felhasznált művek jegyzékében, holott úgy A magyar jobbágyság története, valamint a Társadalmi és pártharcok a 48–49-es magyar forradalomban jó szolgálatot tettek volna a Szabó Márton jobbágysorsban maradt testvéreinek bemutatásánál. A történelem nem olyan üres, amilyennek azt Hegedűsnek Széchenyi köré festett freskói mutatják.

Hegedűs túl sokat foglalkozik Széchenyi szerelmi életével, és valóságos rózsalovagot vezet elénk. Széchenyi szerelmi élete tele van a legtarkább kalandokkal, amelyekben nem mindig grófnők szerepelnek. Ezt a részét Hegedűs nem mutatja be, holott Frankenburg Adolf Emlékiratok c, könyvében is (I. 156.), Falk Miksánál is megtalálta volna annak a görög leánynak emlékét, aki Széchenyit annyira elbűvölte, hogy kedvéért megszakítja utazását. A leányt megfesteti, és Cenken az ágya fölé fűgeszti. Keveset látunk abból a Széchenyiből is, akinek képét Pulszky írta le a Budapesti Szemle 1874-iki évfolyamában Jellemrajzok cím alatt. Azt azonban el kell ismernünk, hogy a Pulszkynál „önként s öntudatosan halt meg” gondolatot Hegedűs Lóránt is hangoztatja Falk révedező tapogatódzásával szemben. „Nem elmezavarban lett öngyilkos, nem pillanatnyi őrületben, mint annyiszor hallottuk, hanem világos, kérlelhetetlen logikával. Nem kisebbíti Széchenyi alakját, hanem megkoronázza éltét (312). Szeretnők itt felsorolni Halász Imre. Egy letűnt nemzedékének (50. oldalán irt) hét-nyolc bekezdését onnan, hogy Széchenyi István nem követelte, hogy a nemes ember állami adót is fizessen” – egészen addig: „Csakis az 1836-i törvény korlátozta nagy kegyesen a botozások számát évenként négyre, az egyszerre kiszolgáltatható botütések számát 25-re.” Hegedűs nagy buzgalommal olvasta át Széchenyi kiadatlan naplóit. A közölt szemelvények e regény gyöngyei. Széchenyi hatalmas lelke minden szenvedését naplóinak gyónta meg. Ezek a naplórészletek – így kiszakítva a könyvekből – rendkívül megindítják az olvasót: „Megöltem az én lelkemet az érzéki bűneimmel. Megbánás és vezeklés helyett a bűnbe vetettem magamat. Ivás, érzéki örömök elnyomták a mélyebb lelki kitöréseimet”. (285. old.) „16 könyvet írtam. Ezeket az ördög diktálta.” U. o. „És ha azt kérdeznék, mi az a tengernyi bűn, melyben úsztam, ez a feleletem: számtalan nő elcsábítása, legkeményebb szívtelenség szegény emberek iránt, vertem a cselédeimet, és én vagyok az oka Saran Gabriella grófné halálának is, s én tagadtam meg Kellynek, a nyergesnek annak a negyven angol fontnak a megfizetését, mellyel tartoztam neki… mindenekfelett álnokságom és képmutatásom.” (287. old.) [205]

Úgy látjuk, hogy Hegedűs Lórántot még sokan fogják követni e nehéz úton. Széchenyi István minden idők emberének problémája lesz. Amíg összes iratai és naplói meg nem jelennek, nem ismerjük ezt a félelmetes, nagy lelket, kiben a jónak, nemesnek, fennköltnek érzése úgy össze van keverve az emberi szenvedélyekkel, mint az arany a folyó medrében sárral és iszappal.

Hegedűs Lóránt könyve egyoldalúsága mellett is kellemes olvasmány, szórakoztatva tanít. Kifogásoljuk, hogy a könyvben nem írja le, hogy Széchenyi György miért kapta Lipót császártól a grófságot. Az egész könyvön valami indokolatlan „parasztimádat” húzódik végig. A Széchényi Ferencről készült vázlat elnagyolt, Ez meg túlzás, mikor így ír: A legnagyobb lázadó, kit eddig történetünk ismert, gróf Széchenyi István.” (115) Ezt igazán nem mondhatjuk. Hegedűs szótára itt-ott Kemény Zsigmondra emlékeztet: szívbarlang, lángakna stb. Ezt sem írjuk alá, hogy „ha nem gróf Széchenyi István lelke tör föl a népből, Magyarországon a jobbágyok fel nem szabadulnak, az előjogok le nem hullanak, hacsak nem egy idegen hatalom beavatkozása által.” Ez így a történelem meghamisítása a regényhős érdekében. Olvassuk csak el Halász Imre említett fejezetét!

Meglepi az olvasót, hogy Széchenyi 42 kötet naplóját németül írja. Felesége nem tud magyarul, és nem érti meg Széchenyit, aki lassan-lassan elhidegül, Szerelme a házassága előtt lángol, utána elveszti lángját, – ég is, melegít is –, de nem világol.

A pisztoly és öngyilkosság gondolata végigkíséri. Széchenyit egész életen át (149, 153, 217, 253, 255, 283 old., hogy csak néhány oldalt említsek).

Az az állítás is túlzás, hogy Széchenyi mindig mást lát, mint a többiek…