Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. március) 3. szám, 144–216. p.

Folyik a harc a két ellentétes nézet között: a szellem és az anyag, a kulturális és gazdasági kérdés előbbre valósága között. A kisebbségi magyarság kezéből kihullott a könnyű gazdasági érvényesülés eszköze. Szegényedünk. Fokozatosan csökken nemzeti vagyonunk, egyre lejjebb kerülünk, arra a nívóra, ahol a nincstelenek kihasználható sorsa vár ránk. A szellem egyre hátrál az anyag előtt, és félő, hogy bizonyos mélységben teljesen kialszik. Ott, azon a fokon, ahol a betevő falatért való kétségbeesett küzdelem emészt föl minden szándékot, energiát. A szellem kivirágzásához tanulmány, a tehetség csiszolása, elmélyedés szükséges. De ha nincsen mód hozzá, amikor minden percnyi idő, minden figyelem görcsösen a kenyérhez tapad?

*

A kisebbségi sors igazi védőfegyvere csak a humánum lehet. Az első keresztények hite azért világit ma is olyan tisztán, mert üldöztetések között hirdették a szeretetet embertársaik iránt, és bontották ki az emberi méltóság zászlaját a katakombákban. Az ő szellemük sokkal emelkedettebb volt, mint a római civisé, aki halálra korbácsolhatta rabszolgáit. A magasabb szellemiséggel kell fölfegyverkeznie a kisebbségnek is. A humánum ne jelentsen egyúttal gyöngeséget, hanem életrevaló rugalmasság legyen benne. Az olyan lelki kultúra, amely a türelmesség és alázat jegyében kiszolgáltatja magát ellenfeleinek, amely nem védekezik, kárt okozó és veszedelmes.

*

Minden irány, amely ma érvényesülni akar, a szociális kérdés megoldását tűzi ki lobogónak. És mégis a másik oldalon, a cselekedetek mezején az anyagi javak önző imádását, kíméletlen törtetést és lelkiismeretlen pénzszerzési vágyat lá[193]tunk. Sokszor éppen azok mutatnak rossz példát, akik a fórumon leghangosabban kiabálják javítási szándékaikat. Minél súlyosabbak a gazdasági viszonyok, minél jobban sokasodnak a közterhek, és csappan a kereseti lehetőség, annál brutálisabbá válik a harc ember és ember között, annál hevesebb a marakodás a koncért. A gyöngék iránti megértéstől, a cselekvő szeretettől sohasem voltunk távolabb, mint napjainkban, amikor mindenütt hirdetik, hogy segítenünk kell a munkáson, a paraszton, új, igazságosabb társadalmi rend kell stb.

A baj mélyen gyökerezik: az emberben. Csak a cégér változott, de az ember nem javult meg, sőt rosszabb lett, mint azelőtt volt. Az egyént is nevelni kell, a program mellett egyforma fontosságú a részletmunka, hogy becsületes, tiszta szándékú és tisztán cselekvő tagjai legyenek társadalmunknak. A mai állapotok hangosan kiáltják: több felelősség legyen az igehirdetésben!

*

A kedvezőtlen viszonyok nagyra növesztették a kritikát. Mindenki a másikat okolja a rászakadt bajokért. Arat az irigység és bizalmatlanság. Dúl a testvérharc: osztályok és generációk fordulnak szembe egymással. Sok kritikus a hozzá legközelebb állót üti azért, amiért a távoli harmadik felelős.

A bírálat divattá és érvényesülési térré vált, amelyet tapsok között lehet alkalmazni, hogy mások tetemén a kritikusok kerekedjenek fölül. Csak egy dolog népszerűtlen: önmagunkra vonatkoztatni a megszűkült méreteket, mert ez lemondással, esetleg saját bűneink beismerésével jár.