Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. február) 2. szám, 73–144. p.

Én Mélybe lestem vágyón, félve, mélyen,
S a Mély rossz Titka rám meredt,
És belopózott sunyin a szívembe
A Mély örvénye – s most nem lelek eget.
Bennem mint komor, ködös kútfenéken
Titok, mely borong holt álmok felett…

És vonaglani láttam az Életet,
És vér és Halál zokogott a Mélyben,
És fordított, hamis, rút egek.
Rám kacsintott könny és a kárhozat,
S rám nevetett a Mély ádáz átkokat.
Tavaszodé, eget talán sose látok?
Nevetni többé szívből sose merek?
Mert bennem kárhozat- s átok-iszap mocska,
S a könnyek árja ijesztő földerek
örvénye szemem komor-bússá mosta…