Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. január) 1. szám, 1–72. p.

I. évf. 1. szám. Október-december 1932. Főszerkesztő Keks János. Kiadja a Sváb-német kultúrszövetsés. Noviszádon.

A karácsonyi ünnepekre jelent meg a délszláv királyság német kisebbségének folyóirata Keks János szerkesztésében. Az első szám gazdag és értékes tartalma, különösen folklorisztikai része sejteti velünk, hogy e folyóirat nemcsak a délszláv királyság német kisebbségének lesz kedves folyóirata, hanem egyúttal jótékonyan fog hatni a kisebbségi magyar irodalomra is, – amely eddig versenytárs nélkül állt. Az első számban nincs képviselve szépirodalom. Ez a füzetet inkább tudományos revünek, mint szórakoztató lapnak mutatja. Célkitűzésében a német kisebbség faji és nemzetiségi érzését kívánja ápolni a délszláv királyságban. A közölt cikkek és értekezések legtöbbje ezzel a kérdéssel foglalkozik.

Schmidt Henrik dr. egyetemi tanár, a Duna menti svábság körében megejtett kutatások problémáiról ír. Dolgozata röviden [70] összefoglalja a kisebbségi németekről szóló irodalmat. Leírja hogy a német települések kutatása milyen rendszertelenül, egységesebb vezetés nélkül történt. De már az első komoly lépéseket megtették. Megalakult budapesti központtal a német településeket tanulmányozó társaság, melynek vezetői a németországi központtal karöltve dolgoznak. Schmidt Henrik dr. rövid ismertetése a kisebbségi németek tudatos munkásságának rövid, de komoly vázlata.

Hilkene Fülöp tanár Céljaink címmel kifejti a lap programját. Meleg és megértő szavakkal emlékezik meg a kisebbségi magyar irodalomról: „Milyen szegényesnek kell magunkat látnunk, ha az ezer színben pompázó, feltörő jugoszláv irodalomról nem is szólva, csupán a honi magyar irodalommal hasonlítjuk össze.” Majd azt írja, hogy: „a magyaroknak van irodalmi tradíciójuk, egész sereg ügyes írójuk, kiknek irodalmi műveltségük is van, és mesteri módon kialakult stílusuk – míg mi még mindig csak tanulóként forgatjuk a szerszámokat, küszködünk a nyelv makrancosságával és mint az ügyetlen lovas, folyton veszélyben forgunk, és félünk, hogy paripánk levet bennünket!” A nagy német kultúrától független, önálló és erős kisebbségi irodalom kialakulását hangoztatja, miután a nagy német kultúra nem elég, az itteni kisebbségnek megvannak a sajátos problémái, amelyeknek megoldása csak az itteni íróktól várható. A német kisebbség új környezetében öt emberöltő alatt új tulajdonságokkal gazdagodott, kisebbségi sorsban szellemi és gazdasági élete eltért a régi otthon embereitől, nyelve jövevényszavakkal gazdagodott, színesedett stb. Ennek az irodalomban is nyomának kell lenni.

Westerfeld Frigyes: Az újsziváci telepesek származási helyéről ír alapos cikket. Százharmincöt családról, 475 lélekről mutatja ki pontosan származási helyét.

A közölt adatokból megtudjuk, hogy az újsziváciak tizenhét helyről vándoroltak be annak idején, a XVIII. század derekán. A felsorolt családok hálával és köszönettel tartoznak Westerfeldnek alapos munkájáért.

Réz Henrik dr. tanár közli az összes német lapok és folyóiratok jegyzékét 1914-ig a régi Bánát, Bácska, Baranya, Tolna és Horvát-Szlavónország területén. Az eddig megjelent első részből megtudjuk, hogy ezen a területen húsz napilap jelent meg, amelyek közül legöregebb Klapka József Tagesberichte-je Temesvárott, 1809-ből.

Hilkene Fülöp tanár: A nagyság ideálja címmel Goethe fiatalos „Cézár-imádatáról” értekezik alapos tárgyismerettel.

A német telepes községek neveinek keletkezéséről irt cikkében Westerfeld Frigyes, a cím keretein túlágazó, alapos tanulmányt közöl az első telepesek életfeltételeiről.

Hesz Miklós a Szenthubert községben alapított múzeumban található közel 150 éves eke leírását adja.

A könyv- és lapszemle tizennyolc könyvről és folyóiratról ad rövid ismertetést, minden kritika nélkül.