Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. január) 1. szám, 1–72. p.

Bronislav Huberman: Vaterland Európa
Verlag für Kulturpolitik

Huberman 1920-ban ment először Amerikába hangversenykörútra. Európa akkor még a háborús őrület utórángásaiban vonaglott: puccsok, forrongások, véres, szélsőséges kilengések, céltalan forradalmak – véres, romboló, rút arcú káosz. Ezzel szemben az Egyesült Államokban mindenütt rend, tisztaság, jólét. A szakácsnő csak úgy szegődik el, ha autója is helyet kap a garázsban, a vasúti kalauznak válogatott gramofonlemez-gyűjteménye van, és az expresz száguldása közben komoly szakértelemmel bírálgatja a világ legjobb hegedűművészeinek játékát, a szálloda pincére azzal utasítja vissza a neki felajánlott tiszteletjegyet, hogy neki állandó hangversenybérlete van. Így lesz Huberman Broniszlávból Páneurópa lelkes híve és harcosa – Amerikában.

Huberman már több cikkben, nyilatkozatban, felolvasásban tett [65] hitet nagy eszméje mellett, ez a könyv tulajdonképpen összefoglalja és magyarázza hitét, a páneurópai eszme igazát és szükségességét. Huberman érvei nem újak, nem is mindig helytállóak (különösen az amerikai példák nem azok, melyekre a mai rettenetes amerikai nyomor cáfol rá), de hite, lelkes lobogása nagyon rokonszenves, s magában véve már ez is érték, sőt fontos tényező egy eszme propagálásánál. Ő maga vallja be, hogy először mindent megérez, s csak később jönnek az érvek, a logikus aláépítések, az értelmi elemek. A lényeg azonban mindig a megérzés marad, az adatok, a bizonyító tények és számok örökké idegenek, szinte rakoncátlanok Huberman finom kezében, mint a kőtörő csákány. Huberman művész, és a maga mélyen átérzett módján sugározza ki közölnivalóit.

Ha Huberman Broniszlávot összevetjük a páneurópai mozgalom megteremtőjével és vezetőjével Cloudenhore-Kalegrivel, akkor természetesen szegényesnek és ügyetlennek tűnik ez a könyvecske. Cloudenhore-Kalegri csodálatosan gazdag szellem, végtelen síkokat tár elénk, érveinek gazdagsága kiapadhatatlan, stílusának tisztasága, vonzó ökonómiája utánozhatatlan. Choudenhore valóságos filozófiai rendszert épített a páneurópai gondolat alá, ez a rendszer széles alapú, felöleli az egész mai életet, az új erkölcsöket, a gépek korát, a gépkor szellemét, minden problémát meglát, mindennel komolyan, higgadtan, előrelátóan foglalkozik; gondolatmenete logikus és megnyugtató megoldásokban pihen meg, úgyhogy követőibe gyakorlati idealizmust plántál. Egyszerűsíti a bonyolultnak látszó problémákat, a dilemma egyik szára a káoszba, a másik a tiszta, megújhodott világba vezet. Megkapó világtörténelmi azonosságokkal példálódzik, és tudásával meg okos eloquenciájával mindenkit hívőjévé tesz. Nemcsak meggyőzni tud életszemléletének, filozófiájának rokonszenves leegyszerűsítésével és logikus tisztaságával, hanem rajongóvá is teszi olvasóját, mert tagadhatatlan szuggeszív erő sugárzik erről a finom, eszes, mongolos arcról. Choudenhorenak nem lehet ellentmondani, nem lehet megtámadni a páneurópai eszmét, mert azt egy bevehetetlennek látszó filozófiai és világszemléleti rendszer védi.

Cloudenhore-Kalegri mellett Huberman rendszertelen, törpe, ideges és gyerekesen naiv. Élményeit túlértékeli, általános következtetéseket von le belőlük. Néha szigorúan reális akar maradni, máskor messzire lendül a valóságtól, néha felületes, máskor aprólékosan alapos. Az Egyesült Államokban például mindent helyesnek és erkölcsösnek talál, szerinte ott valóban érvényesül a „Give everbody a chance” elve. Nálunk, Európában azonban ez az elv a „Take everbody’s chance” gonoszságává torzul. Mindenkitől elvenni a szerencsét, a munkaalmakat! Huberman szerint ily ég és föld különbség van Amerika és Európa között. Sokszor [66] azonban képei, hasonlatai találóak és megkapóak. Annak bizonyítására, hogy a népek között nincs is ellenijét, hogy a gyűlölet, az egymással szembeállítás mennyire mesterséges és mennyire idegen a néplélektől – egy történetet mesél el. Két híres művész egy európai fővárosban találkozik. A két jó barát nagyon megörül egymásnak, s arra is készek, hogy együtt lépjenek fel, amikor megtudják, hogy a két impresszárió egymás ellen játszotta ki őket, s így úgy fest, mintha elkeseredett vetélytársak, könyörtelen ellenségek lennének, holott valóban igazi jó barátok. Ilyen az európai népek sorsa is. A kormányok, a nacionalista pártok egymás ellen játsszák ki őket, s így úgy festenek, mintha ellenségek lennének. A szomorú az, hogy senki sem mer nyíltan, bátran hitet tenni Páneurópa mellett. Genf Huberman szerint olyan középkori templomokhoz hasonlít, ahova az államférfiak azért járnak, hogy feloldozást nyerjenek bűneikért, hogy aztán hazájukba visszatérve annál vígabban vétkezhessenek az európai és általános emberi eszme ellen. Mégis: Huberman bízik Páneurópában. A világtörténelem nagy eseményei majdnem sohasem voltak pozitív törekvések eseményei, hanem inkább reakciói gonosz mulasztásoknak és elévült, ostoba rendszereknek.

Aki valaha hallotta Hubermant játszani, az megérti ezt a nagy odaadást, ezt a felolvadást az eszmében. A zene számára teljes átszellemülést jelent, teljes és csodálatos újraélését annak a szellemnek, akinek darabját játssza. Ezért a legnagyobb hegedűse ő ma a világnak. Ilyen komolyan veszi. ilyen mélyen átérzi a páneurópai eszmét is. És ha mindjárt a páneurópai eszme nem is Beethoven D-dúr hangversenye, ha a toll nem s hasonlítható Huberman vonójához, ez a könyv mégis lelkes, rokonszenves, érdekes alkotás. Egy kis töredéke annak a szenvedély-csodának, amely művészetében ezreket kábít el és emel fel azúros, megtisztult magasságokba.