Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. június) 2. szám, 65–134 p.

Ez az, mi férfit vonzott, s vonz örökké:
a messzi tavasz, mellünkre, amit sohse szívunk,
örvénylő mélység s szédítő magasság,
az éjszakák burkának titkos magva
s a hajnalfény, amit utol nem érünk.
Milliárd fogantatás viharzó áradása
a nagy folyam, hová minden torkollik: a halál.
Ezt meg nem értjük, felvérző lábbal csak kutatjuk titkát.
szédítő iramban csak pergünk, forgunk mind körötte,
egy szempár, amelybe bele sohse néztünk,
s amelynek mélyén mégis ott vagyunk.
A csók, amelyet soha meg nem adtunk,
az el nem hangzott szó, mely bennünk ég örökké,
egy gombostűfej furcsa titka: ez is univerzum,
amelyben, mint a bolygók, elektronok keringnek.

Ez az, mi férfit vonzott, s vonz örökké.