Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. december) 8. szám, 499–576. p.

Bencz Boldizsár: Bácskai stanzák

Az éjszakában elnyújtózott a szűkölés,
a sötét tárnákból ívelt a félelem,
a gyermek megnyöszörgött vackán,
mint űzött vadban, vert a szíve:
valahol ledől egy diadalmas élet,
valahol a vér jogait
most kobozza el a halál! –
s a béres lesben várta a gazdát.
Szomorú életét az evangélium igéiben
fürdette az asszony,
méhének gyümölcse csak sírt a vackon,
s pálinkás delíriumában
ténfergett hazafelé az ember,
agyán kéken lángolt a halál,
zilált hajába gallyat koszorúzott az ősz,
fütyült, tombolt benne a családirtás
állati s vandál nótája,
s az elnyújtott nótából a palánk alatt
sugarasan fölfutott a jaj…
Az asszony mélázott a könyvben,
torkán makulátlan buggyant az Isten,
az ablakon rekviemet hadart a szél,
s koppant benne az embersikoly,
s a gyermek
a bibliás asszonyra vacogva kérlelt:
éccaka van… istenítélet…
aludjon ked… édesanyám…

II.

Vállát már viaszként hajlították az évek,
valamikor szívós paraszt volt;
bicskás és mulatós:
erejét, hírét hét mező félte,
és ha tivornyázott,
kurjantásától messzi járt a csendőr.
Mord magyar arca
viharból fölmerült horizont volt,
rajta lángolt elvénhedt betyárok kedve,
rajta gomolygott az alföld dölyfe,
rajta szikrázott a megtört merszek
karikás ostorozott szégyenmáglyája,
s pusztuló vetését kevély szitokkal
köszönte fel a szivárványszínre.
S aztán kérgesen találkozott az ekeszarvval,
vállát már viaszként formálták az évek,
de néha – imáiban még gyúrta a mennyboltot,
s ,a tavalyi gutaütésre gondolt.
Imáját az életért holdjöttéig hurcolta
a tarackon zengő eke mellett,
mert félte a halált,
s már roggyantan lépett.
Majd hetykén próbált káromlással
szembeszállni ,a halállal,
a lovakra csördített füttyel, hévvel:
„hőhe!.. no!”,
megállt, –
s hajnalra meghalt a boglya tövében.