Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. december) 8. szám, 499–576. p.

(Elegija septembarske noći)

Keserű szeptember-éj. Az ég már csillagosba dőlt.
Az árnyban emberek csókolóznak, s nőtincsek illata vegyül,
És valaki Ádámnak dalol, míg Éva csókolja őt.
Ember, ó, Ember! Pőrén állsz, elhagyva, árván, egyedül.
Ádám! Lám, a szörnyű asszony lábakkal rugdos!
És véres ajkadba vág, és nemed illata árad onnét.
S még ha Káos dézsmálja is eszed, s ha fájdalom tép
is – ha tenyerén pihegsz is, pehelyként, pőrén, alázva-sértve:
Ó, ha Éva előtt leomlasz: mért nem borultál Isten előtt térdre,
Éva lábakkal rugdos.

És Ádám liheg, részegül, véresen, mint eb:
Ó, Éva, ő taposs el minket!

Keserű szeptember-éj. Az ég csillagosba dőlt…

Fordította: Dudás Kálmán