Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. december) 8. szám, 499–576. p.

Fényes és új paloták vidáman emelődnek,
téglába, kőbe menekül a rettegő tőke,
örvénylik, árad, s világokat borit el a nyomor óceánja,
s kinek jut ma .eszébe, hogy az óceánnak cseppjei vannak?

–

Csepp volt Mindenki János is a nagy óceánban,
nem vette észre senki, még társai sem,
nem látta senki, pedig az újságok róla írtak,
konferenciákon róla beszéltek, statisztikákban ő sorakozott,
épülő paloták pincéiben s meleg szemétdombokon
húzódott meg, kenyeret evett, és paradicsomot,
s jaj, régi giccs; vérző tüdőt köpött az utcatestre,
s hallotta tán, mikor unom dámák
szép estélyeken jótékony szívvel érte énekeltek,
s teadélutánok füstös zűrzavarában, táncokban
érette fáradoztak.

–

De csepp volt csak ő a széles óceánban,
s hogy éhezve, rongyban, egy novemberi hajnal
ködökkel elpárnázott testén
vérző tüdővel csak elnyúlt a puha szemétdombon,
újsághír vált belőle, csupán néhány sor,
s mellette oldalszám terpeszkedtek
a nagyképű konferenciák.

–