| A líra új értelmet kapott. Megtalálta a kapcsolatot a nagy tömeggel. Kiszabadította magát a szimbólumok felburjánzott ága-boga közül. Az új vers többé nem találós kérdés, nem furfangos keresztrejtvény. Leplezetlen, egyenes szókimondás lett a közlési mód. A vers nem a légben lebeg, hanem a szilárd földön veti meg a lábát.
Verskötetet az utóbbi időben csak az igen kis számú, elkülönült közönség vásárolt. A líra, úgy látszott, elvesztette a szélesebb körű érdeklődést. A versek közönsége elszéledt, mert a költő elcsépelt mondanivalói miatt elvesztette a szava iránti hitelt.
Babits Mihálynak néhány évvel ezelőtt verse jelent meg a Nyugatban: „a líra meghal”, hangzott a jóslat.
Íme, itt a cáfolat. Erich Kästner három verseskönyve eddig negyvenezer példányban forog közkézen. A kiadó az átfogó szalagra rányomatta: azon kevés könyv közé tartozik, melyekre szükségünk van. Akármennyire is reklámszerűen rikít a zöld papírszalag, a felirata igaz. Ezekben a kötetekben megfogalmazva találja az olvasó saját nézetét, megfigyeléseit, melyeket még önmagának nem rögzített le normák alakjában, de ha megformulázná azokat, csak Kästnerrel egyezően szövegezhetné meg.
A három verseskönyv a modern kata Aphobu. Tartalmuk a híres démoszthenészi beszéd. A ma szónoka képtelen a legendás erőfeszítésre, hogy nyelve alá kavicsot szorítva szavaljon fennhangon a zúgó tenger partján, s így leplezze, orvosolja beszédhibáit. A mai orátor deklamáció közben, idegességében lenyelné a kavicsot.
Kästner mondanivalóiban, előadásában nincs keresettség, nincs mesterkéltség. Szokástól, gátlástól mentes, néha szókimondásával tudatosan elgaloppírozza magát úgy, hogy enfant terribleként hat. Néha egy-egy színe rikít, s érezzük, hogy teljesen elérte volna a célját egy árnyalattal halványabb felfestéssel is.
Az Othelló első francia fordításában a zsebkendőt „le bandeau”-val helyettesítették, a mouchoir szó ugyanis nem volt „szalonképes” a Théatre Francais színpadán. Kästner egyik versében [A kamaraművész éjszakai éneke] előfordul az „ing” kifejezés, mire csillag alatt megjegyzi, hogy különösen előkelő társaságban az „ing” szó „ruhá”-val helyettesítendő.
Ezzel mindjárt érintettük is Kästner egyik téma-komplexumát. A finomkodást, az előkelősködést nagy előszeretettel vesézi ki. (Egész különösen finom hölgyek, Dal a finom emberről, Előkelő népek 1200 méter magasban stb.)
Versgyűjtemény a három könyv, mégis írójukra a poéta megjelölésnél jobban illik a logográfus (beszédíró) elnevezés. Költőnek tartja a nagyközönség az olyan íróembert – s nem egész helytelenül –, aki költött, kigondolt fantázia-termékeket testesít versbe. Ilyen értelemben Kästnerre nem alkalmazható a költő név, mert írása színvalóság, ténysorozat.
Démoszthenész beszédeket írt mások számára. Azok a megfelelő alkalommal, mint a sajátjukat adták elő.
Minden írónak, ha tudatos, van egy közös törekvése: hogy logográfus legyen. A tudatos írói célkitűzés tehát az, hogy a feldolgozott problémát, mondanivalót mások a magukénak érezzék, és idővel, amikor már átment a köztudatba, mint sajátjukat szajkózzák utána.
A modern író problémái, a mai életjelenségek mindannyiunk észlelési körébe esnek, a logográfus éppen csak előbb fedezi fel, előbb fogalmazza meg őket. A három könyv: a Herz auf Teile, Ein Mann gibt Auskunft és a Lärm im Spiegel azoknak az embereknek a szemével lát, akik ma harminc-egynéhány évesek. Ezeket a fiúkat, akik a huszadik század előtt egy-két évvel születtek, idő előtt szólították férfisorba az itthon maradt asszonyok abban az időben, amikor a férfiak a francia front lövészárkaiban álltak. Később ezt a korosztályt is „foglalkoztatták a világtörténelemben” [1899-es évfolyam.].
Kästner második témaköre a pacifizmus. Ezek a versei kissé propagandaízűek, a „Nyugaton a helyzet változatlan” rímes variánsaiként hatnak. Az „Ein Mann gibt Auskunft” első tizenkétezer példányában megjelent „Másik lehetőség” című verset a további kötetekből, tekintettel a Hitler-csoport militarista érzelmeire, egyelőre visszavonta, és egy őszi hangulatú pótverssel helyettesítette be. Ebből a csoportból mégis kiemeljük a Worich őrmester című verset, mely tiszta szavú, jól gördülő, könnyebb írás. Ha elolvastuk, elhisszük, hogy személyes átélések hiteles emléke.
A mondanivalók harmadik csoportjának motívuma az anya és az idegenbe került fiú közötti kapcsolat. A fiút harctérre vitték.
Az iskolapadok üresek lettek.
Odahaza sírt az anya.
A fiú, a világháború után a fővárosba kerül, az anya vidéken marad. A levelezés köti össze őket, többnyire az anya ír, válasz csak ritkán jön. (Grosshennig asszony ír a fiának, Egy anya mérleget von, Egy könyvelő ír az anyjának.)
„Az idő fekete, nem tüntethetem fel fehérnek” – vallja Kästner. A háborút követő forradalmi idők megremegtetik az új-fiatalok lába alatt a talajt. Az életpályák nem előre meghatározott vonalú, biztos utak, melyek végén az érvényesülés várakozik. A devalváció következtében „az öreg elveszti a pénzét”, a fiúk éjszaka tanulnak (Nachtstudenten), nappal irodába járnak. Valami zavaros história játszik közre egy nővel, akinek majdnem gyereke születik. Az apaság gyanúja többeket is terhel. Közben vizsgát is tesznek. Enni se jut éppen bőven. Szeretnék megmutatni, mit tudnak, csak nincs alkalom, ahol bebizonyíthatnák rátermettségüket, nincsen elhelyezkedési lehetőség, pedig áhítják a munkát.
Effajta események töltik ki a napjait a huszadik század előtt egynéhány évvel született, ma 30 körüli férfinak. Ezeknek a történéseknek a felrajzolása okozza azt, hogy az idegenbe szakadt fiú nem mehet haza az édesanyja születésnapjára, mert a főnök esetleg rossz néven veszi, és az állásába kerülhet. Egészen természetes, hogy nem érdekli az anyja levelének az a része sem, melyben arról számol be, hogy Isolda néni lakktáskát hozott ajándékba. Mit feleljen arra a kérdésre, hogy jó-e a vendéglő főztje, amikor aznap nem ebédelt? Milyen választ adjon arra a jó tanácsra, hogy a szobája mindig megfelelően fűtve legyen, amikor egész télen át hideg szobában lakott? Azután szó van egy Erna nevű lányról, bizonyára valami jó polgári családból származó vidéki kislány, akiről a levél tudatja, hogy „szeret téged régen már. És nagyon.” Az anya még hozzáteszi, hogy ő a maga részéről is nagyon „nett”-nek találja a szóban forgó hajadont. A fiatalember Berlinben kézhez kapja a levelet, és jó sokáig elgondolkozik felette, bizony ebben a korban már ideje volna megnősülni. Ám a meghitt családi otthon délibáb csak, a hivatalnoki fizetés kimért. Nem az új nemzedék mentalitása az oka, hanem a körülmények, hogy az igazi feleség, a tiszta férfilélek lecsendesített állítása marad csak, és helyette bizonytalan nőhistóriákba keveredik az ember.
Egy könyvelő ír az anyjának: megkapta a küldött fehérneműt, testvérek közt mondva, éppen a végső percben. A postás épp az utolsó pillanatban jött. A gallérok, mintha megbővültek volna a mosásban. Az említett lány… eh, nem nősülök ilyen fizetés mellett. A házassági témáról visszatér az anyjához:
Írod, nem olvasom leveledet,
s hogy ezentúl majd csak kártyát küldesz.
Írod, azt hiszed, hogy elfelejtlek.
Hogy tévedsz…
A Berlinbe szakadt fiú, a napéjegyenlőség robotosa maga a lírikus. (De vannak rajta kívül hasonlók, több ezren.) Így jövünk rá a nyitjára annak, mért kerülnek kereskedelmi szakkifejezések Kästner irodalmi szótárába. Csak néhányat illusztrálásképpen: Salto mortale. Egy anya mérleget von. A fentebb említett antimilitarista versét „további intézkedésig” vonja vissza stb. Nem a kifejezések újszerű használatával akar hatni, ezek a szavak zsibongnak az agyában a napi munka után.
Hogy érthetné az agy nappali és éjszakai kényszermunkáját egy jó vidéki édesanya! Ő még a háború előtti édesanyák közül való, aki megvonja a maga mérlegét, hogy a fiú húsvétkor írt utoljára. Menyasszonya is van már a gyereknek vagy egy éve és megígérte, hogy küld majd fényképet. A kép még nem érkezett meg. (Szegény édesanya egyáltalán nem gondol arra, hogy azóta a fiú tárcájában három nő fényképe cserélődött ki.) Vajon szereti-e az a lány annyira a fiút, ahogy ő megérdemli? Vajon köhög-e még? A mérleg szaldója pedig így alakul:
Most már nagy lett. Én egyedül maradtam.
Megmaradt itthon egy pár gyerekcipője.
Csendben ülök, és nincs sehogy nyugalmam.
Legjobb volna, ha a gyerek soha meg nem nőne.
Kästner modernsége nem abban áll, hogy fagerenda helyett vastraverzeket mond. Nem a kifejezések szándékolt újdonságával akar hatni. A Kästner-versek klasszikus riportok a melléksínekre tévedt máról. A mai logográfus átmentette kaotikus napjainkból az abszolútumot. Megfogalmazásai, lerögzítései többnyire közhelyként hangzanak, annyira természetesek, igazak, annyira a mindenkiéi. Ez adja meg Kästner logográfus-mivoltát. Vegyünk egynéhány ilyen leszögezett megfigyelést: egy apa énekli az altatódalt a kisgyerek ágyánál, a felesége ezalatt tudja a csuda, hol jár. Más: Egy szépasszony vezeti az utcán a gyerekét, mint valami vau-vaut (kutyuskát). Más: Felsőbb lányok beszélgetnek, az egyik ül, a másik fekszik, a szófa izzad, és sok butaságot kénytelen végighallgatni. Mennyibe kerülhet egy méter? Valami új divatkelméről van szó. Más: Fiatal hölgy fényképezteti magát. Otthon felakasztja a képet Saljapin és Solf fotográfiái közé. A képet beküldi a képes magazinnak is. Más: A meg nem értett asszony, egy másik asszony, aki alkalom szerint tud tegezni vagy magázni, egy harmadik asszony, aki álmában beszél, a férj történetesen nem alszik, és a hallottakba csoda, hogy bele nem őrül.
Olyanok ezek a Kästner-könyvek, hogy ha a kezünkbe vettük, addig le nem tesszük, míg lélegzetvesztve végig nem olvastuk. A líra ismét rászolgál a közönség visszatérő bizalmára. Kästner verseskönyveiből, a Fábiánt (próza) nem számítva negyvenezer német példány forog eddig közkézen. Ha az ember összeveti ezt a mi lehetőségeinkkel, a következő arányt kapja: nyolcvan jugoszláviai magyar poéta fejenként egy-egy kötetet véve alapul, összevéve igényelhetne ilyen példányszámot. De hol van a nyolcvan vajdasági költő? Még nyolc sincs.
Kästner meglátásait, melyek összességükben világképet adnak, a magyar közönség is a magáénak érzi. Kästner logográfus, aki bátran formuláz és a kész igét adja az emberiség szájába.
A Ma Szónoka, nevezd logográfusnak vagy rádióspeakernek, aki a hullámzó életben vagy a zúgó éterben deklamál, mielőtt kimond valamit, mély lélegzetet vesz – atavisztikus visszaütés a dadogó Görögre –, aztán harsogó szavakba ötvözi a mát – in memoriam. És nincs is gátláskavics a nyelve alatt. |
Fejlesztette: GAS Softwares