Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Folyóiratok

Vissza

Kalangya, I. évfolyam (1932. november) 7. szám, 427–496. p.

Schuch Gyula: Néhány szó Szénássy Karcsi hegedűjátékáról

Szénássy Karcsi (engedje meg, hogy ezen a komoly helyen Karcsit írjunk, és ne Károlyt, mert akármilyen világsikerei is legyenek, nekünk mindig Karcsi marad, és erre büszke lehet) a Vajdaság minden nagyobb városában s legutóbb Beogradban is hangversenyt rendezett, és ezek a hangversenyek egytől egyig a zene ünnepét jelentették. Tudjuk, hogy Szénássy Karcsi művészi pályáján kicsiny pontok az itteni városok, s mégis amikor ezen a helyen feljegyezzük Szénássy Karcsi hangversenyeinek sikerét, ezt azzal a biztos tudattal tesszük, hogy nemcsak nekünk maradandó érték Szénássy Karcsi hegedűjátéka, hanem neki is az a meleg, sugárzó szeretet, amely szülőföldje városaiból a mostani súlyos gazdasági helyzetben is ragyogott rá, hogy bárhol is hangversenyezett, mindenütt telt ház s mindenütt ugyanaz a forró, lelkes ünneplés fogadta.

Szénássy Karcsit nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt láttuk először Vrbason, akkor édesapja egy székre állította, és Karcsi úgy hegedült nekünk. Nem a csodagyermek volt az, aki akkor nekünk hegedült, hanem az a művész, aki már akkor sejtette velünk, hogy valaha a világ első hegedűse válik belőle.

Szénássy Karcsiról Beogradban, Bécsben és Budapesten nagy zenekritikusok megemlékeztek, s tán nagyképűség is lenne hosszú és szakszerű cikket írni itt róla. Néhány jellemző szót azonban le kell szögezni ezen a helyen. Megnyerő egyénisége, póztalan egyszerűsége markánsan érezteti páratlan tudását. Nem láttatja, hanem hallatja magát, s amit hallunk, az felejthetetlen.

Hallatlan technikája: legatójában, staccatójában, sforzatójábam, kettős fogásában, flagiolettájában, kettős-flagiolettájának biztos, tiszta fogása, balkezes pizzicatója, elragadó kantilénjei a minden idők legnagyobb hegedűsére, Paganinire emlékeztetnek. A legnagyobb technikai nehézségeket játszi könnyedséggel és a legnagyobb tökéletességgel oldja meg. Nagy művész. Hegedűtartása, vonóvezetése külön élmény.

Paganini, Hubay, Ernst Sarasate műveinek hivatott interpretálója. A művek legnagyobb technikai nehézségeit (Ernst Fis-moll hegedűhangversenyét, Paganini D-dur hegedűhangversenyét és annak kadenciáját, amit Szénássy írt át, Paganini Nel cor pin non mi sento bravúros oktávakkordjait stb. boszorkányos ügyességgel, a legnagyobb könnyedséggel, minden póz nélkül oldja meg.

Szénássy Karcsiról még sokat fog hallani a világ.