Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. november) 7. szám, 427–496. p.

Németh László nagy értéke és nagy reménysége a magyar kritikai irodalomnak. Értékét nemcsak szokatlanul széles látókör, éles, friss tekintete, hatalmas műveltsége, biztos intuíciója, hanem bátorsága is biztosítja. Szokatlan és mindenképpen egyedülálló jelenség, akihez csak Péterfy Jenőt hasonlíthatjuk a magyar kritikai és esztétikai irodalomban. Az a mély és amellett könnyed beleélés a műbe és az alkotó lelkébe, a különböző írói törekvések gyors megértése, a műnek biztos és pontos megmérése sokban emlékeztetnek a kiváló, európai értékű és tragikus sorsú magyar kritikusra.

Németh László most kritikai folyóiratot ad ki Tanú címen. Nemcsak szemtanúja akar lenni annak, ami történik, hanem bizonyságtevő amellett, ami örök. Egyedül indul, egyedül írja, szerkeszti, adja ki folyóiratát. Ez a merészség hősies, ez a hit szeplőtelen. Az örök függetlenségi vágy, a semmiféle megalkuvást, a tisztátlan szomszédságot meg nem tűrés csak egy ilyen önálló folyóiratban találhat magának való, tiszta talajt. Németh László, mint minden igaz, elhivatott kritikus tiszta etikai alapot keres, sőt meg is teremti a Tanúban ezt az alapot. Nem tudjuk, csodálatunk legyen-e nagyobb, avagy megbecsülésünk? [484]

„Folyóiratom ihletője e kor igazi múzsája: a szorongó tájékozatlanság – írja a Tanú bevezető cikkében. – Hajótöröttek vagyunk, akik a csillagokat nézzük, s a partot keressük abban a hitben, hogy van part, s a csillagok vezetnek.” Számomra a Tanú megjelenése olyan, mintha egy fárosz gyúlt volna fel, amely szétmállasztja a makacs, mindent takaró vagy torzító homályt, és sugarakat küld a nyúlós, nyirkos ködbe. Tiszta fényt kapunk, hitet kapunk, „isteni igazságra vezérlő kalauzt” kapunk a szavak modern és világi értelmezésében.

Szeretnők, ha ez a fárosz sokáig lobogna, és mind mélyebbre világítana a gondolat, az írás mai zűrzavarába. Szeretnők, ha Németh Lászlónak minél több ereje lenne „a kartellen kívüli állapot szenvedéseihez”. A tiszta, bátor hitek csodálatával, a hajszolt, bujkáló igazság örök szerelmével köszöntjük a felgyúlt fényt, a Tanút. Lássa meg, ami van, és biztosítsa azt, ami örök.