Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. november) 7. szám, 427–496. p.

Nem engednek pihenni csendben
Furcsa színű álmok, dalok,
s magam sem tudom, mit.

Az élet szerelmese vagyok,
mert minden perce csodás titok
Akár dicséret, akár szitok.

A sors ellen hadat indítok,
Ne fájjon senkinek az ének,
hogy vállam nem húzzák az évek.

Kezdete a legszebb mesének,
hogy még szeretnék sokat tenni,
s aztán halkan búcsút venni.