Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. november) 7. szám, 427–496. p.

Csuka Zoltán: Örökké jössz felém

Bennünk furcsa és múlhatatlan szerelem
el nem alvó csóvája lángol.
Idők távolba nyúló hegyláncát
könnyedén lépi át,
s vergődő szívvel húz el, akár a repülőgép.
Emberek és tájak fölött száguld,
mély öblök kígyóznak, a tengerek tárulkoznak előtte.
Te csak jössz felém,
fényt szitál a hold, és én távoli arcod
titkait tallózgatom,
ezredévek előtt valamelyik ősanyád mosolyából indultál,
s azóta egyre jössz felém,
arcodon múlt és jövő titkos árnyai játszanak,
s ha minden perccel örökké indulsz is tőlem,
el nem hagyhatsz soha.