Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. október) 6. szám, 353–424. p.

Bodoni antiqua betűkkel Kner Izidor könyvnyomtató gyomai műhelyében készült; Káldor Könyvkiadó Vállalata terjeszti. Tizenegy remekbe faragott korkép, tanulmány, ember- és jellemábrázoló művészi teljesítmény Dános Árpád tollából.

Olyan sok a könyv, hogy előítélettel, félelemmel és csalódást várva vesszük kezünkbe az új kiadásokat. Sokszor megtörtént már, hogy a külsőben pompás köntösű jövevény eltakart, vérszegény, korcs, lélektelen teste nem mutatott fel emberi értéket, sem ideig tartót, sem örökkévalót. Nemcsak ismeretlen írók okoztak csalódást, hanem sokszor a fémjelzett, beérkezett nevek váltak méltatlanokká a szíves fogadtatásra. Nem csoda tehát, ha az újonjötteket a bizalmatlanság hendikepjével üdvözöljük.

Az igazi csoda abban rejlik, ha az ilyen szkepticizmussal felnyitott könyv hívővé teszi az írás tamásait, és ritka lelki élvezetben részesíti műalkotásával azokat is, akik a leírott szép gondolatot őszinte vonzalommal szeretik. Az írója rokonszenves lett, könyvét és nevét megőrizzük azzal a jó szándékkal, hogy még találkozunk vele. A történelmi miniatűrje mesteri földolgozásával hozza elénk az elmúlt századok fiaskóját (és megmutatja vele az elkövetkező évtizedek sikertelen igyekezetét) a falanszter nagynevű tervezőjének, Fourier-nek – emberi önzéssel nem számoló utópiáját. Szebben a lélek és tudás nem foghat emberábrázoláshoz mint e könyv szerzője, akinek megadatott ítélni az elevenek erőtlensége és kirívó tulajdonságai felett. Nőalakjai igazak anélkül, hogy túl sokban hízelegne véleményeivel. – Éváját éppúgy ismeri, mint a többi témáját, novellája plasztikus szószobor, ahol nincs dimenzióbeli eltérés, sem anatómiai ellentmondás. Amibe fog, biztonságérzet vezeti, tudás irányítja, ösvényét lélek egyengeti, és könnyűszerrel eljut mindenüvé, amerre igyekszik. Egyedül az Apostol című rövidebb történetében nem érte utól ön[418]magát, bár eszmei célkitűzése itt sem veszít hatásából; az órás császár személyes megállapítása nem dezavuálhat emberi egyenlőséget, mert a különböző időt mutató szerkezetek mozgatóereje nyilvánvalóan sohse törekedett az ellentétek kiegyenlítésére, az emberi közhitté terebélyesedett vágyakozást az egyenlőség után nem az órák mechanizmusa akadályozza, hanem a kényelmes világnézet, élők álhumanizmusa.

– A taps kötelez – írja a művészeti apoteózisának szánt, mély értelmű első elbeszélésében. A tetszésnyilvánítás noblesse oblige-ja visszaható erővel száll a szerzőre. Akinek az első könyvét szeretettel fogadták, attól a másodikat bízó hittel várják. Olvasóinak és tehetségének tartozik az ígérettel – ezt a könyvsikert mihamar kövessék rejtve őrzött kéziratai.