Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. október) 6. szám, 353–424. p.

Ha ezt a könyvet mi, félig vagy egészen az európai, illetve nyugatra terjedt műveltséghez tartozó emberek elolvassuk, s egy kevés józan mérlegelés mellett magunkba szállunk: nem fogjuk továbbra is a mi embergyilkos civilizációnkat dicsőíteni. S a kizsákmányoláson, emberölésen, magasabbrendűfajiság – képzelgésen alapuló, megalkuvó kereszténységű társadalmi életünket (e szavakat Bertrand Russel alkalmazza) nem merészeli senki közülünk a keleti, közelebbről a kínai civilizáció fölé helyezni, még mellé sem. Az összehasonlításnál kiviláglik: etikánk magasabb és megalkuvóbb, írásmódunk gyorsabb, ügyesebb, lélektől üresebb; iparunk fejlettsége csak rombolásra, gyilkolásra kihasználva, nem a tömegjólét fokozására. Ezzel szemben a kínai életszemlélet több örömöt fejlesztett ki a passzívabb tömeglélekben, s ha igazat adunk Bertrand Russelnek (muszáj igazat adnunk), uniformizált tényszerűségükben múlthoz ragaszkodó lassúságukkal az egyformább fejek igénytelenségükben több és különb bölcsesség rejtőzik, mint a profitra s egyéni kiválóságra mindenáron törő európaiak mechanizált rohanásában. Nekünk, európaiaknak minden tettünkben a múlandóság retteg, bizonyítja B. R., de az ősök sírját ápoló, az ősök írását, költői kedélyességét tisztelő kínainak a mulandóság nem félelmet gerjesztő formában jelentkezik, hanem mint az ősök sorába állás, az utódok végeszakadatlan tiszteletében. Pedig éhínség sokszor sújtotta Kínát, forradalmak szántogatták a zsúfolt tartományokat, ám az évezredek megszokásai csak nem engedték elpusztulni a nyugodt megbékélést, s a rongyokon és marék rizsen is csillogó életörömöt. [415]

Mert se a gyaloghintót cipelő kulinak, se a sokgyerekű s kisföldű parasztnak, primitív kézművesnek vagy konfuciánus hivatalnoknak nem szakad le szájáról a mosoly és a tréfa.

Valahogyan keresztényibbnek tűnik fel sok vonásában a kínai anélkül, hogy komolyabb vonatkozása lenne a kereszténységgel.

De most valami beleszól az eddigi életfolyamatba. Egy része a műveltségterjesztő és -tisztelő kínai intellektueleknek belékóstolt az európai kultúrába. A sarokba szorított, régies kínai élet kényszerítette őket a mi fogalmaink szerinti haladásra. S az imperialista külföldi hatalmak alapította gyárakban kifejlődött az európai életnívóra törekvő ipari munkásság.

Ezek új és új generációkat nevelnek az európai tudás különféle ágára. Egyelőre kissé hézagosan: de roppant lelkesedéssel. Egy sokáig a múlton csüggő, lomhaságából felébredt és a tespedtségtől menekülő nép kivirágzó energiájával. (Közleményeit az 1920. év körül állítja össze B. R., és 1926-ban adja ki.)

Kína felébredésével kapcsolatban elrettenéssel tekint az ember Japán gyökeres elnyugatosodására, minden régi előnyük, keleties értékeik elvesztésével, a nyugati hibák következetes átvételével.

A nyugatosító kínai generáció az álszemérmesen seftelő Amerika, a fölényesen szemtelen Anglia és a tigris módra ólálkodó Japán hatásai alatt fejlődik, és félő, hogy csak hibáikat veszi át: a könyörtelenséget, a kapzsiságot, a gépkultúrát, a szolgaságot teremtő politikát.

Bertrand Russel szeretné rávenni az európaiakat, hogy kellőképpen megbecsüljék a világ egyik leghatalmasabb kultúrájának teremtőit: a színes kínaiakat. S egyúttal a kínaiakat megismertetni hibáinkkal, hogy ne tiszteljék, és szolgaian nehogy leutánozzanak mindent, ami a modern európai élethez tartozik, hanem kellőképpen átértékelve, csak a legszükségesebb politikai, közoktatásügyi és gazdasági reformokat hajtsák végre.

Végső tekintetben nem tartja valószínűtlennek Kínára való befolyását a bolsevista agitációnak (hangsúlyozom: 1920-ban).

Ezt a könyvet átolvasva, a letiprását váró Kínát megismerve, nemigen tartunk semmiféle sárga veszedelemtől. S más szemmel nézünk mindenféle ázsiai tömegmozgalmat.

Bertrand Russel Kína iránti szeretete áthatol a legidegenkedőbbek közönyén is, és Kelet barátjává avat mindenkit, aki a haladást abban látja, hogy bizonyos törvényszerűségek (melyeket itt-ott felismertek), az összemberiségre átruháztassanak.

A materialista gondolkodás eszközeivel vizsgálva Kína helyzetét, több olyan következtetése van Bertrand Russelnek 1920 körül, melyek megvalósulását mi már 1932-ig megéltük. [416]

Kína sok forradalmon, kényurak erőszakoskodásán, barbár idegen hódítók invázióján át is, mindig megőrizte emberbecsülő világszemléletét, a kultúrához való bensőségesen mély ragaszkodását. Remélhetjük, a jövő útján is a Jang-ce-Kiang lassúságával hömpölyög majd a kínai élet, európai tudással mind jobban vértezve a körülötte ólálkodó vagy éppen testét szaggató betolakodók ellen. Magasabb társadalmi célkitűzések jegyében.