Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. október) 6. szám, 353–424. p.

Erről a kérdésről már régen van mondanivalóm, de visszatartott valami álszerénység. Attól tartok, írásom bizonyító erejét lecsökkenti az, hogy nem spékelem teli a görög klasszikusoktól napjainkig előforduló szellemi nagyságoknak erről a tárgyról szóló gondolataival.

Nem tehetek róla, hogy nem érzem szükségét a forráskutatásnak ahhoz, hogy igazamat bizonyítsam. Előttem oly egyszerűnek látszik ez a kérdés, és ahogy erről vélekedem, az így, tudománymentesen is mindenki számára hozzáférhető!

Talán még sokkal inkább.

Egyik írótársam, Sziráky Dénes Sándor egy kijelentése hozta felszínre, hogy erről beszéljek. Ugyanis azt kérdezte, hogy miért írok én mindig szerelmi históriákat? Lehet, hogy falun kell [412] még ez, de a városi ember már nem olvas ilyesmit. Ez nem érdekli, a szerelmet mint olyat elintézi gyakorlatilag, és szellemét más irányú komoly problémák foglalkoztatják. Szerinte bennem más mondanivaló is szunnyad, tehát komolytalan irányban tévelygek.

A kijelentés értéke felől nem nyilatkozom. Viselje érte a felelősséget az, aki mondta. Ezzel lehet, hogy disputára adok alkalmat, ez célom is, mert ha nem, azt én a magam felfogásának diadalául tekintem.

De ezenkívül Sziráky írótárs még egy kérdést szegezett mellemnek, amit szintén nem lehet felelet nélkül hagyni.

Hogy tudniillik milyen világnézet szolgálatában állok. Valljak színt az írásommal, mert valaki vagy cionista, vagy kommunista, vagy pacifista, polgári, avantgárde, vagy mit tudom én micsoda akkor, amikor író.

Szeretném erre a kérdésre azt az egyszerű, de pikáns választ adni, hogy én „nemi” író vagyok, kérem szeretettel. De sajnos nem lehet. Ilyen kisajátítás durva meghatározás lenne, és nem felelne meg az igazságnak.

A tudomány, amely iránt plátói vonzalommal viseltetem, azt mondja, két őserő (ösztön?) irányítja nemcsak az emberiséget, de az egész természetet:

A lét és a fajfenntartás.

Mármost ha az egész élet lényege ezen a két tényezőn alapszik, lehet-e kevesebb jelentőséget adni egyiknek, mint a másiknak?

Elképzelhető-e, hogy a kor fejlődési fázisain nem egyformán ment keresztül mind a kettő? És ha ezen a történelmi (nekem unalmas) és természettudományi (nekem érdekes) útvonalon eljutottunk a mai gazdasági válsághoz, vagyis a létfenntartás kríziséhez, bizonnyal természetes, ha ezzel párhuzamosan a fajfenntartás krízise is bekövetkezett.

De erről beszéljenek a napilapok drámái, amelyeket talán szintén csak falun olvastak, és a szubtilis, finom városiak nem?

A szexuális nyomorúság éppen úgy ordítana, mint a gazdasági, sőt még jobban, még régebben, de a polgári erkölcsök őrei vigyáztak, hogy ilyesmi csak nagyon megszűrve kerüljön az irodalomba. (Na és ma?)

Érzem, hogy mindaz, amit mondok, köztudomású és banális, hiszen annyit lehet olvasni ezekről, de mégis fel kell vázolnom nagy vonalakban az alapvető igazságot, amelyre támaszkodni akarok.

Mint mondtam, én szívesen vállalnám, hogy nemi író vagyok, de nem lehet, ha ugyanakkor szociális vagyok, lélekdiagnoszta is, aki meglátom a nemi nyomor minden sebét, gennyét, és csakúgy, mint ahogy a létfenntartás keserves bajait is észreveszem. [413]

Az érzékek, az idegélet nélkülözése nem kisebb baj, mint a gyomor- vagy bélhiány érzete, és amikor a Varrótűhercegnő szexuális vergődését tárom fel, éppen úgy rámutatok a társadalom nyavalyájára, mintha egy éhes ember gondolataiba vagy cselekedeteibe nyúltam volna bonctollammal.

Hogy a polgári szellemben nevelt leányból nem csinálok forradalmárt, nem változtat a dolog lényegén. Mindenki, aki elégedetlen: forradalmár, és mihelyt megelégedett, megszűnik annak lenni.

A milliók pszichéje ez, és az eszmékért halni tudó kevés kivételek nem számítanak.

A szexualitás mint téma éppúgy nem lehet soha idejétmúlt, mint a zseb és gyomor téma, különösen, amíg szükségérzet (és mikor nem lesz az?). Nem lehet ezt a falura sózni, mint a lekopott némafilmet. A centrumba állítása éppoly jogos, mint más testi vagy lelki dologé.

Szexuális életünk olyan szorosan összefügg gazdasági életünkkel, hogy nem lehet a kettőt különválasztani. Nem lehet olyan szexuális mesét mondani, hogy ott ne legyen szerepe a másik tényezőnek, a létformának.

Ha egy leány például az öreg, gazdag férfi helyett a fiatal, szegény legényt választja, akkor a szexuális vagyont többre becsülte az anyaginál. Ha megfordítva választ, attól még mindig koldus pária lehet: egy nemi éhező, aki csal, lop éppúgy, mint akinek nincs mit ennie. Vagy szenvedve nélkülöz, akár az a másik.

Semmi sem adja az életnek annyi konfliktusát, olyan mérhetetlen színváltozatát, mint a két tényezőből eredő hiányérzet, és ezek erőjátéka. Író számára kibányászhatatlan terület.

Minden nagy dolog sok apróból tevődik össze. Kis szerelmi csaták apró tűzjátékából fut össze a fénycsóva, ami az egyetemesre rávilágít.

Öntudatos, szexuális témájú írásoknak erkölcsi hatása csak nemes lehet, és sokféle irányba ható. Sok emberben tudatosít bizonytalan érzéseket, amelyekkel nem mertek szembenézni, és zavarták idegéletét. Egyáltalában tükörképet mutat az élet szexuális arcáról, amelyből mindenki kiválogathatja a maga „esetét”.

Sajnos, ezen a téren még nincs az írónak olyan szabadsága, mint a tudósnak. Az írónak kendőzni kell, édes szószba mártani a keserű igazságokat, így gyakran megtörténik, hogy a torkos olvasó lenyalja a meseszirupot, az igazi tartalmát mégsem ízleli.

Az író mondanivalói lelki beállítottságától függnek, viszont tudjuk, a lelki beállítottság szorosan összefügg a testi érzésekkel. Ha tehát egy írónak szexuális tendenciájú mondanivalói vannak, lehetséges, hogy az a maga komplexumának a szublimálódásából ered.

Ez azonban nem von le semmit az ínások értékéből és lét[414]jogosultságukból, sőt megalapozza azokat, ha a szó bátorsága és az írásművészet tehetsége Isten kegyelméből vele adatott.

Világnézet?

Szeressük egymást, és tanuljunk egymástól…

Az egyetlen előrevivő út nem lehet más, mint a szeretet és a tudás kollektivitása.

A szeretet a lelkek megértése, a tudás a dolgok megértése. Én szerénytelenül azt gondolom, hogy ugyanazon a világnézeti alapon állok, mint Edison, Einstein vagy Piccard professzor, habár csak apró szerelmek apró írója vagyok.