Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. december) 12. szám, 529–576. p.

Berényi János: Színváltozás a pusztán

Most már menesztheted a kutyáidat is, öreg pásztor,
hiszen ami világ volt körülötted,
észrevétlenül, máról holnapra odalett,
furulyád lelke elszáradt, és a legelőd
földjét is elrágta a vashernyó: az eke,
bojtárod cserbenhagyott, nyájad szégyellni való falka,
s meséid tündéri forrása elnémult, elapadt.

A töretlen síkság meghagyott darabján néha tán megállsz,
muzsikává emlékezed elmúlt életed sorát,
ha égre nézel, még ott látod mind a csillagokat,
ismerős valamennyi, de valami megszakadt köztetek,
idődet a gyár dudája és a zsebóra pontosabban méri,
s a múltba tűnődvén ezt mondod: jó ember volt a betyár.

Valami láthatatlan s váltott kezű óriás
serénykedik itt nesztelenül az időben,
bal keze rombol, jobb keze épít, csillaga biztat, s a napja csal,
téged is megölt, s míg botoddal a koporsóba lefekszel,
vágyva, zokogva sóhajtod, hogy milyen csodaszép volna
szemfedőnek most a megunt, ragyogó délibáb.