Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. október) 6. szám, 353–424. p.

Két irodalmi varjúcsapat repült ki a Nyugat fészkéből. Móricz Zsigmond az elbeszélőket gyűjtötte össze, Babits Mihály a versírókat indította útnak. Az előbbi ismertetése már megjelent a Kalangyában, majdnem szó szerint ugyanazzal köszönthetjük az új antológiát.

Minden versgyűjteményt azzal véd az összeállítója, hogy nem lehet teljes – és nem is az a törekvése, megelégszik az egy írói csoporthoz tartozók egybefogásával. Persze megvannak ebben is mindazok a hibák, amik hasonló versfüzér összeállításánál elkerülhetetlenek. [409]

Ha a fiatalok közül a Vajdasághoz már csak nosztalgiás emlékeiben tartozó, ízig-vérig értékes Fekete Lajos helyet kapott, Csuka Zoltán mint a vajdasági fiatalok reprezentánsa bő termésű és pozitív eredményt és elismerést felmutató poétáját nem lett volna szabad kihagyni. Szlovenszkó és Erdély és a Vajdaság számos művésznevét nélkülözi ez a gyűjtemény (Áprily, Sziráky D. Sándor, Berde M.), és helyettük egy költőt tizenegy verssel szerepeltet. Ha sor kerül a következő év újabb versgyűjteményére – az antológia összeállítója ökonómiával juttasson helyet az arra érdemes és a kötetből kimaradt felvidéki, erdélyi és vajdasági költőknek, akiket egész ország (nem csak egy főváros) magyar olvasóközönsége ismer és méltányol.

Az antológia nem lehet egységes, mert világnézet választja el a résztvevőket, akik között van „úrifiú és béresek sarja, pap és forradalmár, keresztény és zsidó”. De két egyforma ember sincs, legyen bár céljuk és eszméjük közös. A versek válogatásán megérezzük a hozzáértő, óvatos bírálatot. Az őszinte szavak sodrából kerülni a nyugtalanító hullámveréseket, és közös nevezőjükké teremteni „a szegénység szeretetét, a szabad természet mély átérzését, az egyszerű és ősi érzésvilág megnyilatkozását az emberiség és szeretet szent álmaiban”. A különböző színtű, szándékú és származású költők antológiája – igaza van összeállítójának – így is megbecsülhetetlen szolgálatot tesz, bár nagyon kevés azoknak a száma, akiknek neve elé sövényt állított az utódállamok határa – mégis minden költő közelebb jön hozzánk.

A megejtett előzetes kritika és a kritikai előszó már jó előre biztosította az antológia sikerét. A mi Fekete Lajosunkon kívül, akinek minden versét úgy szeretjük és ismerjük, mintha gyűjteményes kiadásban mutatná be őt – Szabó Lőrinc elegáns költészete, Illyés Gyula elhivatottsága és József Attilának nyersen bátor versei, Mécs László maradandó költeménye, megkapóak. Győry Dezső nevét felénk a mostaninál szebb versének szignójaként ismerjük.