Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. október) 6. szám, 353–424. p.

Kicsit talán könnyel fejezi be az ember ezt a könyvet. Épp úgy, mint Mr. Pacree, akit azelőtt Magyarországon Pekrinek szólítottak, zokog a hegyeshalmi állomáson, mert tudja, hogy rohan vele az élet Honoluluba, ahonnan nincs visszatérés.

Zilahy nagy művész. Meglátása mindenütt emberi. Két világot állít szembe egymással. S a két világon belül újabb párhuzamot von. Az egyik pár: Amerika–Európa, a másik: Honolulu és az a kis, felvidéki magyar város, ahonnan Pekri János rögös utú élete elindul.

S ebben a két nagy keretben vergődik egy szomorú, s ahogy az író sejtetni engedi, elhibázott élet. Pekri János magyar kivándorló élete.

De ez nemcsak az ő egyéni élete. Sokan élnek, jönnek mennek künn, Amerikában, akik mind Pekri Jánosok, s akik ugyanezt élik és élték át. Ezt akarja mondani.

De simán, jajszó nélkül nem tud mesélni. Néha megcsuklik a hangja. Könnyezik.

Mert ha azt is olvasom a könyv fehér lapjain, hogy Pekri János boldog Honoluluban, feleségét szereti, fia van, mégis a sorok között és mögött rejtőzik valami „talán mégsincs itt rendben”. A történet egyszerű, mindennapi. Pekri János húszéves korában egy kis felvidéki magyar városkában elveszti édesapját. [408] Szegénység. Álláskeresés eredmény nélkül. Amerika. Tíz év. Küzdelem. Kikötés Honoluluban. Amerikai asszony. Nyugodt élet. Gyerek, aki nem tud magyarul. Vége. Ez a keret. Közben Zilahy módot talált arra, hogy filozofáljon, tanítson, kicsit vádoljon, és sirassa a magyar élet szegénységét, vagy talán jobban mondva az egész Európát.

Talán egy allegorikus költemény ez a könyv Európa tragédiájáról, ahol nem tud már megélni az ember, és csapatostul özönlik be az óceánjáró négyszögletes kis ajtaján, amely mögött kezdődik egy új, küzdelmes, de végül talán nyugodtabb élet.

Vagy csak a magyar nyomorúságot akarja kifejezni az író? Az az egy bizonyos, hogy Zilahy jobban szereti Európát, mint Amerikát. A cím már ezt mondja: a lélek kialszik, jön Amerika, itt nincs csak számítás, az idő pénz, nem csak papíron, és az elkésett vonat utasai visszakapnak egy összeget a jegy árából.

Valahogy sír és húz ez a szegényebb világ, Európa vagy Magyarország, és szinte látom, hogy a Pekri Jánosok egyenként sorra bezárkóznak honolului, Los Angeles-i, vagy detroiti szobáikba, körülveszik magukat magukkal hozott, apró semmiségekkel, s írni kezdenek, hogy megmentsék a lelküket, mert az a hideg üzleti világban menthetetlenül elvész, kialszik.

S ezért zokog Mr. John Pacree, s talán az olvasó is; mert a lélek olyan, mint a virág, ha idegen talajba viszik, kihül és megsemmisül.