Mint szürke iharfák, a zajos éjek
Végzetként húzódnak tenyeremen.
Beteg vagyok nagyon… nagyon!
Csak egy csillagom van – nincsenek fények –
S ez a sebem.
Szorongat szégyen, szomorúság,
mint akit súlyos vasra vertek.
Sehol egyetlen derűs napom!
Lankaszt a bánat, húz az ág,
megölnek: élet, álmok és szerelmek.
Csak egyet szeretnék még:
szülőföldemre már holnap menni el,
meghalni ott, felejtve békén,
nem szólni többé senkivel.
S a temetőbe rozzant szekéren, ha kivonszolnak a bivalyok,
mint egykor, bús ifjúságomban
a fehér nyírfák, vénségtől boldogtalanok
sirassanak el igaz fájdalommal.
Szürke iharfák, zajos éjek, ezek az utolsó álmok,
s oly nyitottak, mint a sebek,
amelyek ezt az üres világot
vércseppel hullatják, míg elveszek.
Fordította: Herceg János |
Fejlesztette: GAS Softwares