Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. július) 7. szám, 289–336. p.

I.

Minden kisebbségi politika sarkalatos pontját a kultúrkérdések alkotják. A kisebbségi mozgalmak vezetésének életrevalósága és sikere e gondolat helyes és idejébeni felismerésétől függ. Ezt bizonyítják pl. Vojvodinában a szerbek harcai 1918-ig, s azóta a mi tapasztalataink is.

Sajnos, mint már annyiszor megállapították, a jugoszláviai magyarság húszéves kisebbségi élete alatt nem tudott sem egységes kisebbségi mozgalmat megindítani, sem pedig kitartó, következetes, céltudatos s helyi viszonyoknak megfelelő iskolaprogramot megvalósítani. Sajtónkban néhány tárgyilagos, adatokkal alátámasztott cikk, mint pl. Csuka Jánosnak: „A Duna bánság kisebbségi népiskolái”-ról szóló s a Kalangya januári számában megjelent írásának kivételével mindig csak általános. „mindenki látja, érzi, tudja stb.” érvekre épített, és éppen ezért többnyire elolvasatlan vagy vállvonogatással elintézett közlemények láttak napvilágot.

Mégis – és ezt örömmel szögezzük le – az utóbbi évek itt is változásokat hoztak. Talán az új nemzedék változott életszem[322]lélete idézte elő, talán az utóbbi idők és feladatok kényszerű megismerése az „öregek” részéről, vagy mindez együttvéve, tény, hogy életünk, fennmaradásunk és előbbrejutásunk egyik fő problémája megoldásához – ha lassan is –, de egyre jobban közeledünk.

II.

Különösen a háború utáni években terjedt el az a nézet, de még ma is akadnak emberek, akik az egyetemi ifjúság szerepét egy közösség életében lebecsülik, kis fontosságúnak tartják. Nem szándékunk ezzel a nézettel vitába szállni, különösen nem ma, amikor a beogradi egyetemi ifjúság példája mindennél meggyőzőbben az említett nézet tarthatatlanságát bizonyítja. Arról pedig, hogy egy kisebbségi sorsban élő nép számára egyetemi ifjúsága nagy fontosságú – azt hiszem –, senkit sem szükséges külön meggyőzni. A főiskolások soraiból kerülnek ki azok, akik éppen tanultságuk és tapasztalataik révén életünk minden előretörő megnyilvánulásának élharcosaivá kell, hogy válljanak. És éppen ezért ennek az ifjúságnak helyzetét meg kell ismernünk, hogy ott, ahol arra szükség mutatkozik, segíthessünk.

III.

Lássuk előbb a puszta számokat. A hivatalos kimutatás adatai szerint a magyar és német nemzetiségű egyetemi hallgatók száma a következő képet mutatja:

Bár témánk tárgya egyedül a magyar egyetemi ifjúság, összehasonlítás kedvéért feltüntettük a német főiskolások adatait is.

A kimutatásból látjuk, hogy a magyar egyetemisták száma az 1933/34. évben volt a legnagyobb, s hogy azóta érzékeny esést mutat, [323] míg ugyanakkor a németeké állandóan emelkedik, és ma már jóval meghaladja a magyarok számát is.

Ennek okát elsősorban az egyre nehezebb életviszonyokban s elhelyezkedési lehetőségekben kell keresni, de nagyban hozzájárul ehhez az is, hogy a gondoskodás a magyar egyetemi hallgatókról egyre kisebb.

Mielőtt továbbmennénk, feltesszük a kérdést: ez a 320 főiskolás elégséges utánpótlást jelent-e, s arányban áll-e jövőbeli szükségleteinkkel? Egy rövid összehasonlítás választ ad erre is. Jugoszláviában 1000 lakosra esik egy egyetemi hallgató, 930 szerb-horvát-szlovén lakosra esik egy szerb-horvát-szlovén egyetemi hallgató, 1660 német lakosra esik egy német egyetemi hallgató, 1830 magyar lakosra esik egy magyar egyetemi hallgató.

Kicsi a szám, végtelenül kicsi, s mégis kisebbé válik, ha a fejlődés csökkenő irányzatát tartjuk szem előtt.

IV.

A magyar egyetemi hallgatók három városban folytatják tanulmányaikat.

A magyar főiskolások megoszlása az egyetemi városokban %-ban

A szkopjei fakultáson nincs magyar hallgató, a ljubljanai egyetemen pedig összesen kettő van.

Mint látjuk, a zagrebi egyetem magyar hallgatóinak száma egyre kisebb, bár még mindig ott van a magyar főiskolások fele. Ezzel szemben Beograd és Subotica állandó növekedést mutat. Hogy egyetemistáink fele Zagrebben van, annak a szentimentalizmus mellett fő oka a jól megszervezett magyar diákotthon és menza.

Míg a suboticai növekedés főképp a viszonylagosan olcsóbb létfenntartás következménye, addig a beogradi növekedésnek – párhuzamosan a zagrebi csökkenéssel – több oka van. Ezek:

1. a Bólyai Farkas-Egyesület működése, amely sok szegény sorsú diáknak teszi lehetővé tanulmányai folytatását.

2. a vojvodinai elhelyezkedésnél opportunusabb beogradi diploma szerepe.

3. Beograd közelsége, politikai és kultúrközpont voltának jobban érezhető hatása.

4. Utolsónak vettük, bár nekünk elsősorban az a megértő, baráti, mondhatni testvéri szellem fontos, amely a beogradi egyetemen uralkodik, s mely egy intrazigens és nemzetiségelnyomó po[324]litikát hirdető kisebb csoport kivételével az egész beogradi diákság érdekeinek minél hathatósabb megvédésével mindenkinek biztosítja a tanulás-, gondolat-, szólás- és szervezkedési szabadságot. Az a gazdasági program pedig, amit a beográdi diákok tanáraikkal együtt állítottak össze, s melynek fokozatos magvalósítását vállvetve harcolják ki, rövid időn belül az arra szoruló beogradi egyetemi hallgatókat nemzetiségi különbség nélkül a legelemibb gondoktól mentesíti.

V.

Minden nemzet jövőjére fontos kérdés, hogy ifjúsága magának milyen pályát választott. Ebben a tekintetben a kimutatás a következő képet mutatja:

A jugoszláviai magyar egyetemi hallgatók megoszlása szakok szerint %-ban

Amilyen örvendetes az a fejlődési irány, amelyet a jogászok számának a fogyása és a többi szakok emelkedése mutat, olyan sajnálatos a bölcsészettani hallgatók hirtelen esése.

A magyar anyanyelvű, magyarul tudó, magyarul érző tanerők hiányát egyre jobban érzi a középiskolai ifjúság, és ez a pont, ahol a gerinces és céltudatos kisebbségi vezetés hiánya a legszembeötlőbben mutatkozik. Az amúgy is kisszámú magyar főiskolásoknak több mint egyharmada még mindig ügyvédnek készül, és tanárnak csak egynyolcada.

Vojvodina gazdasági életét a mezőgazdaság uralja, de ennek következményével egyetemi ifjúságunknak csak egytizede számol pusztán azért, mert nincs semmiféle biztos alapokon nyugvó útmutatása.

Bár a német egyetemisták megoszlása sem ideális, de mégis mennyivel jobb.

A jugoszláviai német egyetemi hallgatók megoszlása fakultások szerint %-ban

[325]

A helyzet fölismerésének mennyivel magasabb jelét mutatják ezek a számok. A német egyetemisták egynegyede lesz tanár, egyhatoda készül állatorvosi és mezőgazdasági pályára, és egyötöde jogász. Az egyre izmosabbá váló német főiskolások csoportjának ez a megoszlása nem véletlen, nem a sorsukra hagyatottság eredménye.

VI.

Nem lehet itt célunk, de helyünk sincs rá, hogy az egyes szakok előnyeit vagy hátrányait külön részletezzük, hiszen ma, amikor az új világgazdasági válság fekete viharfellegeit már kibontotta, az elhelyezkedési bizonytalanság ijesztő rémként üli meg azok lelkét, akik hosszú évek keserű munkájával oklevélhez jutottak, és minden kereset nélkül ott állnak munkára vágyva a lezárt kapuk előtt. Biztos, hogy az egyén ereje kevés arra, hogy a nehézségeket sikeresen és magyarságát megóva leküzdje. Ide nagyobb erőre, a közös célokért megszervezett magyar kisebbségi társadalom erejére van szükség. Ez az összefogás tud majd állást teremteni, és képes lesz biztosítani a megélhetést azoknak, akiknek erre szükségük van, és akiknek tudását nem nélkülözhetjük.

Gondoljunk csak arra, mit tett a szerb kisebbség a régi Magyarországon. Vajon melyik kisebbség tud még olyan intézményt felmutatni, mint a Tekelianum, s az ösztöndíjak olyan sorát, mint amit a szerbség adott középiskolai és egyetemi ifjúságának? A jövő megmutatta, hogy a sok áldozat nem volt hiábavaló.

Ne mondják azt, hogy sok az értelmiségünk, s ez káros, felesleges. Hát lehet valaha is a tudás káros, felesleges?

A magyarul írni-olvasni tudók száma egyre kisebb, magyar tanerő alig van, a földművelés, állattenyésztés visszafejlődik, mert nincs tanító, vezető, kevés a tanult agronómus, s kevés az állatorvos.

VII.

Az ifjúság tettereje széthullhat, helytelen irányba terelődhet, ha segítségre, megértésre nem talál. A történelem útmutatása pedig szervező, irányító munkát követel. Ha mindazt, ami nekünk drága, kisebbségi sorsunkban is igazán meg akarjuk őrizni, s kultúránkat fejleszteni, akkor az eddigi egész kultúrpolitikát új alapokra kell fektetni. Mivel ez a cikk csak a főiskolásokkal foglalkozik, és még ebben a részkérdésben is nehéz azonnal kész programot adni, csak fölvázoltuk azt, ami nézetünk szerint az első lépést és a szükséges alapot a továbbhaladásra magában foglalja. [326]

1. Az eddig főképp egyéni kezdeményezésen alapuló, szórványos segélyezés központosítandó.

2. Pályaválasztási tanácsadó szervezendő, amely az egyén képességei, hajlamai, az elhelyezkedési lehetőségek és népi szükségleteink alapján útbaigazítást adna, és esetleg felhívást bocsátana ki.

3. A szükséges pályákra, melyeknél a hallgatók száma nem kielégítő, ösztöndíjak írandók ki.

4. Az elhelyezkedési és kereseti lehetőségek feltárásáról való gondoskodás központosítandó.

5. Kötelezni kell minden segélyezettet, hogy a támogatást tanulmányai elvégzése és elhelyezkedése után a központnak fizesse vissza.

Természetes, hogy ilyen nagyarányú munka sikerességét eleve kizárja, ha csak erre szorítkoznak. Úgy, ahogy az egyetemi hallgatók kisebbségünknek csak egy kis részét adják, ugyanúgy a velük kapcsolatos kérdések is egész létkérdésünk bár fontos, de csak parányi része, amelynek megoldása szerves része annak, amit úgy hívnak: kisebbségi politika, kisebbségi program. De a helyes program is csak akkor valósítható meg, ha fel tudjuk mellette sorakoztatni a tömegek erejét. Ezt pedig úgy érhetjük el, ha a célkitűzéseket társadalmunk minden rétegének követelését szemügyre véve és azokat szerves népi egészbe kovácsolva állítjuk föl. Ez nem lehetetlenség, hanem megvalósítható.

Kisebbségünk osztálytagozódottsága ellenére is sok olyan pont van, ahol a jugoszláviai magyarság mint egy ember menetelhet a közös célok felé. Ezek megtalálása, kiemelése és elmélyítése az igazi kisebbségi vezetők szerepe. A kultúrkérdések az ilyen közös kapcsolatok legfontosabb részét alkotják, mert parasztnak, munkásnak, hivatalnoknak, iparosnak, kereskedőnek, szabad pályán levőnek az iskolák, tankönyvek, színház, olvasókörök – művelődés és haladás – egyformán fontos, és egyformán szívügye.