Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. július) 7. szám, 289–336. p.

„Tanítvány: Hát nem tudod, hogy az orosz és a német nép még családjának sem ura? Nem tudod, hogy gyermekeiket is az államkaszárnya szakítja el? Nem tudod, hogy a kaszárnya minden isteni szikrának a legnagyobb ellensége?

Tanító: De hisz ez Spárta!

Tanítvány: Annál is inkább! Spárta félt Athéntől, és katonaállammá szervezkedett. Athén ellenben bízott a szellem, ész, a tudás és a műveltség erejében. És ki győzött?

Tanító: Athén! Spárta elesett! A világ Spártától keveset örökölt. És az is rossz! Ellenben egész Európa Athéntől tanulta meg a gondolkodást és a műveltséget! A szellemi szikra ápolását és kiművelését.”

Trikál József: „Az új szellemiség”

Amikor a társadalmi fejlődés egyenletes ütemét mélyről feltörő erupciók zavarják meg, a tömegen beláthatatlan következményű hisztéria lesz úrrá. Az erupciókat a háború, a forradalom, az államrendszer változása és más erőszakos cselekedet okozza. Ilyenkor a küzdők szellemi fegyvertárukat – csakúgy mint más öldöklő szerszámukat – minden módon szaporítani igyekeznek. Új tanokat és nézeteket teremtenek, és a rádiótól meg a napi sajtótól kezdve az elvont tudományok csendes műhelyéig mindent igénybe vesznek tételeik megalapozására, igazolására és terjesztésére. Kevés időbe telik és ezek nyomán kialakulnak az úgynevezett világnézetek, és velük a jelszavak és érvek olyan sokasága, amely a népességbe beszivárogva tömeghisztériát idéz elő.

Ma ilyen tömeghisztériának korát éljük.

Nem hiszem már a technika fejlettségénél fogva sem, hogy a [311] történelem folyamán valaha olyan nagyarányú szellemi csaták folytak volna, mint manapság. Ezt a szellemi háborút azonban most nem várakban, királyi palotákban, kolostorokban, egyetemeken és a tudós szobájában folytatják, hanem az utcán. Az utcának pedig semmi fogékonysága nincsen a változatok, a kutató megállapítások, a mérlegelések, az érvek és ellenérvek iránt. Mindent a maga nyelvére fordít, és magához egyszerűsít le. Ezáltal a szellem mai háborúja elvesztette tudományos tárgyilagosságát, és propagandaeszközzé süllyesztve a lelkeket fertőzi. A lelki fertőzés pedig ragályosabb minden járványnál. Hihetetlen méretű ez az epidémia, és bacilusaitól az európai ember már alig mentes. Nemcsak a sajtóba szivárgott be, hanem a társadalmi közületek minden fajtájába, és a családi életet sem kíméli meg.

Ha még ma nem vagyunk ott, de holnap már odajutunk, hogy az egész világ két táborra oszlik. És minél jobban duzzadnak a seregek, annál nagyobb és sekélyebb az eszmei zűrzavar. Régi jelszavakat új tartalommal töltenek meg, új jelszavaknak régi tartalmat adnak, ami a káoszt még jobban fokozza. Egy-egy jelszó különféle, néha egészen ellentétes fogalmakat és óhajokat takar.

A két tábor most már kialakult és minden megállapodás nélkül elfogadott neve: baloldal és jobboldal. Ezerkilencszázharmincnyolc embere hiába is akar kitérni ezek elől. Hiába igyekszik nyugodt elmélkedéssel és türelemmel a zűrzavarok tisztázásához szükséges idővel élni, az utca követel: valahová tartoznia kell. Szerénysége és hallgatása mindkét oldalon gyanúba keveri. Egyetlen halk elszólása elegendő, hogy valamelyik táborba besorozzák. Az egyik vagy a másik eszmekör sokszor minden tudományos komolyságot nélkülöző megállapításáról tárgyilagos kritikát mondani, véleményt nyilvánítani súlyos bűn, és az ellenfél feketelistájára kerül. Ma már el sem dönthető, melyik tábor türelmetlenebb és kegyetlenebb, a bal vagy a jobb?

Íme, a hamis világnézetek okozta tömeghisztéria!

A bal és a jobboldal elkülönítésén kívül a világnézet meghatározása szinte sportszerű divattá vált. Ebből következik, hogy a világnézet fogalmát félremagyarázzák, értelmét elferdítik, vagy teljesen meghamisítják. A társadalmi szemléletet, a közgazdasági rendszert, az államberendezkedést, sőt a rövid életű politikai csoportosulást is a mindent letakaró világnézet fogalmába burkolják. A pártok hívei pisztolyt szegeznek az ember mellének „mi a világnézete?” – felkiáltással. És ebben a felzaklatott, a kedélyek végső nyugtalanságáig fokozott világban ki törődik a világnézet fogalmának igazi értelmével; amely az én viszonyát határozza meg a világmindenséghez, amely feleleteket keres a lét végső problémáira, amely a teremtés, az elmúlás és a végtelen értelmét kutatja? Az utcának és propagandájának elmélyülésre nincsen szüksége, és csak a maga színvonalán mozog önkéntelen hamisítások árán is. Ámde míg a tömegek tévedése megbocsátható, addig az új társadalmi és politikai rendszerek a tudományok terén [312] való tudatos hamisítása korunk egyik legsúlyosabb bűnözése, és nem menthető, akár a bal-, akár a jobboldali érdekek szolgálatába állítják!

A fogalmak és eszmék salakkal telített forrongásában, mint kiszáradt mezőre a jótékony eső hullása, úgy hat dr. Trikál József „Az új szellemiség” című, nemrégiben megjelent könyve.

Trikál munkája a modern katolikus irodalom alapköve.

Mielőtt Trikál könyvének futólagos ismertetését adnám, a katolikus irodalomról kell néhány szót szólani.

A katolikus irodalom fogalmát újabban szívesen összetévesztik a jobboldali szellemi termékekkel, de ezenfelül is sok hamis felfogás burjánzott fel körülötte. A katolikus irodalomra előszeretettel a konstruktív jelszót aggatták, és ezzel igyekeztek a jobboldali társadalmi szemlélet vizeire vonni. Holott sem a konstruktív, sem pedig a destruktív tünet nem a legjellegzetesebb tulajdonsága. A katolikus irodalom nem is az a fehér irodalom, amely nem látja a bűnt, a fertőt, amelyik eltakarja szemét az élet szennycsatornái elől, amelyik tagadja a társadalmi nyomort, és az „ideális lélek” és a „polgári erények” dicsőségét zengi. A katolikus irodalom nem a népiratkák, falusi csodák gyermeki ártatlanságot utánzó eszmekörében fogant elmefuttatás.

A katolikus irodalom ugyanúgy alá van vetve a művészet törvényeinek, mint minden más irodalmi termék. Ha nem művészi, akkor nem katolikus irodalom. Törtetők és neofiták a katolikus frazeológia felhasználásával kenetteljes, de sekélyes termékeiket ideig-óráig ott-ahol menlevélül használhatják, de az sohasem katolikus irodalom.

A katolikus irodalmat, a többi nem katolikus művészi produktumoktól világnézeti különbség választja el. A katolikus író minden sora és minden betűje felett a láthatatlan Isten lebeg. Istenben hisz, és írásait isteni gondolat hevíti át akkor is, ha azt nem hangoztatja. Tárgyának megválasztásában éppen olyan szabad, akár csak materialista társa, sőt kevesebb kötöttséggel alkothat, mert a végtelen isteni eszme hatja át.

*

Korunk világnézetei zűrzavarában csendes szerénységgel, kiadói reklám nélkül jelent meg Trikál „Az új szellemiség” címet viselő könyve, amely nemcsak rendteremtő a világnézetek kuszált világában, hanem a gazdag katolikus irodalomban is új álláspont hirdetésével érdemli ki teljes figyelmünket.

Trikál a katolikus eszmekör egyik legkiválóbb képviselője. Művei tudományos életünk gazdag tárháza. Ebben a munkájában összefoglalta mindazon megállapításait és eredményeit, melyeket előbbi műveiben: „Egység felé”, „A gondolkodás művészete”, „A lélek teremtő tevékenysége”, „Természetbölcselet” és a „Lélek rejtett élete” című munkáiban kifejtett és elért. [313]

Trikál „Az új szellemiség” feldolgozásánál eltért előbbi írásmódjától, és a párbeszédes formát választotta mondanivalóinak kifejtésére. Bizonyára azok népszerűsítése lebegett szemei előtt. Könyve ennek ellenére azon a magas színvonalon mozog, amelyre a mai tömegek nem érnek fel.

A Trikál által hirdetett új szellemiség lényege az anyag és a szellem összehangolása világnézetünk kialakításában.

„A kereszténység – írja Trikál – merőben szellemi élet- és világnézet. Vonzási központja kizárólag Isten. Az új kor merőben anyagelvi élet- és világfelfogás. Vonzási központja az anyag. Az új szellemiség e két ellentét összhangja. Az új szellemiséget senki nem támadhatja, mert létcélja csak a láthatatlan. Sem azért nem gáncsolhatja, mert létcélja csak a látható. Sem tiszta szellemek, sem tiszta anyag nem vagyunk. Célunk tehát a láthatatlan, de lépcsőnk és hágcsónk a látható. Hatalmas feszültség éleszti a mi lelkünket, mert a véges és a végtelen között mozgunk. Anyagi és szellemi javakért küzdünk. Nem akarunk sem szellemiség, sem az anyagiasság koldusai lenni, hisz a koldussors nem jó talaja a szellemiségnek. Mi emberek vagyunk, és sem szellemek, sem állatok!”

A katolikus irodalomban kétségtelenül új ez a hang akkor is, ha nem Trikál az első, aki ezt kimondotta. És jelentőségének emeli súlyát, hogy könyve az egyházi hatóság jóváhagyásával jelent meg.

Mielőtt Trikál az imént idézett megállapítására jut, szemlét tart, és mélyen járó kritikát gyakorol a világnézeteket kialakító különböző bölcseleti felfogások felett, és az általa réginek minősített szellemiség típusainak eszmekörét elemzi. Szembeállítja a csak égi embert a földi emberrel. Bemutatja a szépségek rajongójának, a bölcsnek, az álidealistának, a természethívőnek, az anyagelvűnek, a tudósnak, a kollektív életforma hívőjének, az entellektüelnek, a magasabb rendű embert óhajtónak szemléletét. Külön fejezetekben tárja elénk ezek sebezhető pontjait, álláspontjuk és tanításuk tarthatatlanságát. Különösen az anyagelvűséggel száll szembe. Annak minden területén meglazítja azokat a szűk korlátokat, melyekkel elméletük védelmére magukat körülbástyázták. Kétségtelen, hogy ha a tisztára materiális alapon álló tudományosság kutatásait követjük, hamar azokhoz a határokhoz érünk, melyekre az anyagelvű felelni már nem tud, és az emberi lélek kielégítetlen marad. De ilyen hiányossági érzeteket kelt a panteizmus, az idealizmus, a szentimentalizus és a magasabbrendű ember hitét valló világszemlélet is. És Trikál ugyanígy mutatja ki a csak lelki ember hiányosságait is. A katolikus irodalomban ezzel az állásfoglalásával szembekerül nemcsak a misztikus és aszketikus felfogással, hanem új tartalmat ad a gyakorlati katolicizmusnak.

Az új szellemiség tanát Trikál az idők kezdetétől fogva vezeti le. A létezés végső gyökerében az anyag és a szellem egy és ugyanaz volt, csak a teremtésnél váltak látszólag ketté, és alkotnak párhuzamos lényiséget. A felületesen gondolkozó ember azon[314]ban nem lát vissza az ősalapig, és e két fogalmat elkülöníti, holott ezek egymással szorosan együttműködnek, egymást kiegészítve egységet alkotnak.

Ezért az új szellemiség lelki megújhodás, mert visszaadja a teljes hitet. Azt a hitet, amely a természet törvényeivel nincsen ellentétben, hanem azt teljességében megérti, és a világegyetemben az őt megillető helyére teszi. Trikál az anyag, a tudomány teljes megértését, annak felbecsülhetetlen nagy jelentőségét szellemi és anyagi életünk szerves tartozékának ismeri el. Ezzel minden porszemet egészen az emberi testig átlelkesít. Természetesen emellett álláspontja marad, hogy a szellem végeredményben a láthatatlan világból is kap ösztönzéseket, mert abba a világba tartozik.

Trikál gondolatokban gazdag könyvét olvasva nemesre ösztönző, erőfrissítő, hitet ébresztő érzés ömlik el rajtunk. A kétkedő sem maradhat közömbös okfejtései előtt. Valóságban új szellem lengi át könyvét, és sok olyan problémánkra világít rá. melyek tudatunk alatt is marcangolnak.

„Az új szellemiség” jókor jelent meg. Az eszmék és nézetek mai forgatagában elősegíti tisztánlátásunkat, és megnyugtatólag hat. Mint egy mentőövbe, úgy kapaszkodhatunk Trikál könyvébe.

Vannak igazságok, melyek ellen ezer rádióállomás és milliónyi újság hadakozhat, mégis csak ideig-óráig homályosítja el annak mindent túlélő, örök ragyogását. Ilyen igazságokat tartalmaz Trikál könyve.