Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. július) 7. szám, 289–336. p.

Hadd simogasson emberi varázsod,
fülemben reszket szavad zenéje.
Izeneted, költői ámulásod,
a tévelygő út csillagos éje.
Több lidércnél a sártól menekülő
formád, fényekkel zúgó éneked.
A mindenségen őrködve hevülő
elméd és álmod be megremegtet!
Az Úristentől jobbra ültél, mikor
megalkotta a szellem mámorát,
tisztult szemeddel megláttad a bíbor
ragyogásban az örök szép korát.
S nem volt nyugtod, mert gyenge is lehettél,
képzeleteddel látomást kergettél.