Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. július) 7. szám, 289–336. p.

(Befejező közlemény)

Jugoszlávia legjelentősebb búzatermelő vidékén, a Monarchia egykori éléskamrájában, Vojvodinában a szétosztott 750 000 hektár föld, amiből 240 000 hektárt a nagybirtokosoktól vettek el, teljesen megváltoztatta a mezőgazdaság struktúráját. 27 000 család került különböző országrészekből Vojvodinába, hogy megváltoztassa ennek a vidéknek szociális és gazdasági képét.

Az agrárreformot előbb a nagybirtokok felaprózódása jellemezte, ma viszont a középbirtokok tömörülése, ami a kisbirtokok egyre rosszabbodó helyzetére utal, pedig a földosztásnak nem a kisbirtokok eltüntetése és gyengítése volt a célja.

Vojvodinában (11 bánáti, 11 bácskai s baranyai, 11 szerémségi járásban és 11 szabad királyi város határában) 3 923 000 hektár föld terül el, ebből 3 331 000 megmunkálható. Hogy mennyire erősödnek a középbirtokok, legjobban abból látható, hogy a 15 hektárnál nagyobb, de 75 hektárnál kisebb birtokok összterülete 2 794 000 hektár, vagyis a termőföld 85%-a.

Vojvodinában 40 000 ilyen középbirtok található.

A kisbirtokokra mindössze 280 000 hektár föld jut, a törpebirtokokra 250 000 hektár, vagyis a rendelkezésre álló földnek alig 15%-a. Ezen 200 000 földműves él 900 000 családtaggal, tehát az összlakosság 50%-a. Ha ehhez még hozzáadjuk a föld nélküli munkásokat, kiderül, hogy 1 300 000 lélek, a lakosság kétharmada él a földművelésből, s hogy a földbirtokosok 90%-a törpe-, illetve kisbirtokos.

Az agrárreform tehát – bár csökkentette a nagybirtokok számát – hozzájárult a 15–75 hektárnyi középbirtokok megerősödéséhez is. [301]

A gazdasági válság és az agrártermények árlemorzsolódása ugyanis a kis- és törpebirtokosok sorait ritkította meg a legjobban, mert őket érte a legnagyobb veszteség. Az erősebb középbirtokok így felszívták a kisbirtokokat, melyeknek tulajdonosai eltávoztak arról a földről, mely nem biztosított számukra megélhetést.

*

1924-ben, a pénzbőség és magas terményárak idején egy földművescsalád átlagos évi jövedelmét országos viszonylatban 24 500 dinárra becsülték. A legnagyobb jövedelem a háború utáni években személyenként átlag napi 13 35 dinár volt. 1927-ben a földművescsalád átlagos jövedelme évi 16 500, 1933-ban, a válság legsúlyosabb esztendejében pedig már csak évi 7 125 dinár, vagyis naponta személyenként 3,7 dinár. A földművelésügyi minisztérium jelentése az 1936-os esztendőről valamivel kedvezőbb képet mutat. Eszerint minden falusi gazdaság jövedelme meghaladta az évi 10 000 dinárt. A gazdasági válságot követő árlemorzsolódás azonban a földművesek nagy tömegét kiűzte otthonából, s elproletárosodásukhoz vezetett.

Az elmúlt két évben már 100–150 000 nincstelen földműves helyezkedett el az erősödő, most kialakuló gyáriparban, továbbá a különböző idény- és közmunkánál. A népszaporulat, amely a földművesosztálynál a legerősebb, mindjobban meggyorsítja a földművestömegek városba özönlését, hiszen a zsellérnek nincs sok keresnivalója otthon.

Az elproletárosodási folyamat az úgynevezett passzív vidékeken a legnagyobb arányú, a Tengermelléken és a Zetai bánságban, az országnak mezőgazdasági terményekben legszegényebb vidékein, ahol a termés a szükséges élelemnek alig 60–70%-át biztosítja. Az egyes földművescsaládok helyzete – országos viszonylatban s az összes szükségletek szempontjából – még rosszabb.

A vojvodinai magyar zsellérek elproletárosodásáról nincsenek pontos adataink, de kétségtelen, hogy az ő helyzetük semmivel sem jobb, sőt rosszabb, mert nemigen ismerik az államnyelvet, s így más pályán való elhelyezkedésük még nehezebb. Amíg tudnak, megmaradnak hát falujukban egyre nagyobb nélkülözések között.

*

Jugoszláviában 4 327 000 földbirtokos van. Ezek 23 847 000 hektár föld után fizetnek adót. E földkomplexum tiszta kataszteri jövedelme 4 milliárd 928 millió dinár. Minden földbirtokosra átlag [302] 5 és fél hektár föld jut 1 138 dinár tiszta kataszteri jövedelemmel.

A föld s jövedelme így oszlik meg:

401 000 földbirtokosnak (9,20°/o-nak) 938 000 hektár földje van (3,9%). Ezeknek még nincsen kimutatható kat. jövedelmük, mivel átlag csak 2 hektár földjük van.

2 980 000 földbirtokosnak (68,9%-nak) 1 000 dinárig terjedő évi jövedelme van kb. 807 millió dinár tiszta jövedelemmel (16,4%).

441 000 földbirtokosnak (10,2%-nak) 1000–2000 dinárig terjedő tiszta kat. jövedelme van, 2 457 000 (10,7%) hektár földjük után kb. 629 millió dinár tiszta kat. jövedelemmel.

280 000 földbirtokosnak (6,48%) 2000–4000 dinárig terjedő tiszta kat. jövedelmük van, 2 354 000 (9,9%) hektár földjük után 769 millió dinár tiszta kat. jövedelemmel (15,6%).

Ha a fenti összegeket összeadjuk, a következő érdekes képet kapjuk: A földbirtokosok 95%-ának a kezében van a föld 49 százaléka. Ezek a kataszteri tiszta jövedelemből 45%-ban részesednek. A fenmaradó 51%-nyi föld a földbirtokosok alig 5 százaléka között oszlik meg. A jövedelem 55 százaléka az övéké.

Az 55% föld megoszlásai a következő:

9800 földbirtokosnak átlag 100 hektár földje van. (Összesen 1 171 000 hektár).

6070 földbirtokosnak több mint 200 hektár (1 133 000).

3290 földbirtokosnak több mint 500 hektár (1 798 000) és
2000 földbirtokosnak az agrárreform után is átlag 1500 hektár földje (összesen 3 110 000 hektár).

Megközelítőleg ezt a képet kapjuk a mezőgazdasági struktúra vizsgálatánál is. Az ötszáz hektáron felüli nagybirtokosok tulajdonában ugyan főleg erdőségek maradtak, mégis kétségtelen, hogy a földbirtokosok 78%-a alig rendelkezik két hektárnál nagyobb földdarabbal, aminek kataszteri tiszta jövedelme évenként átlag 240 dinár. Ebből megélni nem lehet, s aki csak teheti, a földosztás ellenére szabadul a földtől, s gyárakba kér bebocsátást.

*

Az elmúlt húsz évben Vojvodinában 750 000 hektár földet osztott, széjjel 220 000 agrárigénylő között, akik közül 20 000 dobrovoljac, de még mindig nagyon sok dobrovoljac maradt kielégítetlen.

A föld terjedelmének egészségtelen megoszlása elég gondot okoz az illetékes tényezőknek. [303]

Az elmúlt évek során újabb földterületet igyekeztek szerezni az agrárreform céljaira. A földművelésügyi minisztérium hivatalos kimutatása szerint a megmunkálható föld területe húsz év alatt 3 455 000 hektárral növekedett, ami azonban még mindig nem elég a földéhség kielégítésére s a földművesek városba való özönlésének meggátlására. A gyors népszaporulat ugyanis lehetetlenné teszi, hogy a kisebb birtokok egy-egy családnak biztos megélhetést nyújtsanak. Komoly közgazdászok – mérlegelve a népszaporulattal növekvő fogyasztást – attól tartanak, hogy egy napon – akármilyen hihetetlenül is hangzik – Európa egykori tejjel-mézzel folyó Kánaánja még a fogyasztást sem fogja tudni fedezni, ha az export mai méretei megmaradnak.

Ha a búzafélék fogyasztásának táblázatát vizsgáljuk, ez az aggodalom nem is annyira alaptalan.

Az 1924-28. években átlag 59 259 156 métermázsa gabonaféle termett. Ennek a hatalmas mennyiségnek vagonberakására 592 591 vagonra volna szükség. A vagonok hossza 4148 kilométer. A következő öt évben, 1928–1933 között a termés már 61 961 497 métermázsára emelkedett, az 1932–1936. években pedig 75 536 016 métermázsára. A termelés javult ugyan, de ha a földművelő nép rendszeresen és jobban táplálkoznék, ha egy-egy lélekre átlag nem 3,7 dinár jutna naponta, bizony, alig maradna kivitelre. A húsfogyasztás még minimálisabb. E tekintetben Jugoszlávia az európai államok sorában a tizenkettedik helyen áll. Pedig van itt bőven gabonaféle és vágójószág is, csak nem jut mindenkinek, s ezért nem kielégítő a nép élelmezése.

*

Mindezekből arra a következtetésre juthatunk, hogy az agrárreform nem oldotta meg a béres, a napszámos, a föld nélküli zsellér súlyos problémáját, a földkérdést, mert a föld tulajdonjogi megoszlása ma is kedvezőtlen.

Egy öttagú család megélhetéséhez legalább öt hektár föld szükséges, mégis 1 348 149 falusi családnak a birtoka nem haladja meg az öt hektárt, s csak 637 576 olyan gazdaság van Jugoszláviában, amely a megélhetést biztosítja.

A teljesen föld nélküli parasztok száma 471 928, akiken kívül még százezrek élnek egy-két hektár földön, de az a megélhetés szempontjából nagyon keveset jelent. Akiknek nincsen meg a minimális öt hektár földjük, azok földmunkásoknak tekintendők, mert [304] kénytelenek idegenben munkát vállalni. Ha csak azt a 671 865 földművest számítjuk, akiknek a földje nem több két hektárnál, akkor is egymilliónál több azoknak a száma, akik más földjének a megmunkálásából élnek. Ezek pedig évenként alig száz napon át dolgoznak, s az elmúlt tíz évben napszámuk 10–17 dinár között váltakozott.

A földnélküliek családtagjaikkal együtt ma, hétszázezer hektár föld szétosztásai, után is milliós tömeget képviselnek. Életszintjük meglehetősen alacsony, szellőzetlen, egészségtelen lakásokban húzódnak meg nehéz egészségügyi és szociális viszonyok között.