Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. június) 6. szám, 241–287. p.

(U Somboru je umrla Majka Dafina)

A harangok zúgnak, ferde nyakkal hallgatják tyúkok és vénasszonyok,
és azt mondják: ez, látjátok, a jó Dafina anyó lelki üdvének szól.

És a tyúkok felszállnak akkor az eperfákra imádkozni:
a másvilágon, Urunk, ajándékozz a jó Dafina anyónak, a háziasszonynak és nagymamának
szép, fehér tyúkokat, jó tojókat,
adj neki énekes kakast, hogy ébressze, felébressze ítélet napján,
mert jó lélek volt ő, vasárnaponként sóhajtva vágta el a tyúkok nyakát.

S a dunyhák alatt halkan sírnak a vénasszonyok, halkan sírnak és imádkoznak:
adj, Urunk, a jó Dafina anyónak, a háziasszonynak és nagymamának
nyugalmat és a mennyek országát,
adj derűs napot a temetésére,
virágot és gyertyát, gyászpompát és sok-sok siratóasszonyt,
adj neki, Urunk, nyugalmat és a mennyek országát,
mert jó lélek volt, vasárnaponként nem szidta unokáit.
Mélyebbre bújnak a dunyha alá, és imádkoznak a vénasszonyok. Miatyánkot és üdvözlégyet,
imádkoznak, és halkan sírnak, imádkoznak, és még halkabban sírnak, hogy elaludjanak.
És felszáll a nap, mint vörös kakas a Kronić-palotára,
s kukorékol a jó Dafina anyónak, a háziasszonynak és nagymamának lelki üdvéért,
aztán a padlásablakba kuporodva elalszik ő is. [241]

Fekszik ravatalán Dafina anyó, a háziasszony és nagymama, fekszik, és eszébe jut
– mert csodák csodája, Somborban a halott asszonyok gondolkodni tudnak, és mosolyogni –
fekszik és gondolkodik Dafina anyó, eszébe jutnak tyúkjai és az unokái,
hallja, hogy kárálnak, mert biztosan nem kaptak reggel kukoricát,
s unokái elmentek iskolába tábla nélkül és vessző nélkül,
eszébe jut mindez Dafina anyónak, eszébe jut, és csaknem sírva fakad.
Halkan megszólal Dafina anyó, a háziasszony és nagymama
– mert csodák csodája, Somborban a halott asszonyok beszélni tudnak –
megszólal, és hívja unokáit, és néven szólítja tyúkjait,
csendesen csipog nekik, és csüggedten csacsog,
ahogy már szokták halott asszonyok ravatalon.
Elmondja a miatyánkot s az üdvözlégyet,
és könyörög: bocsásd meg, Uram, hogy többé nem gyújtok mécset, sem szentelt gyertyát,
hogy nem gyúrok többé ostyát, sem mézes búzát, hogy nem osztok többé pálinkát a temetőben,
bocsásd meg, Uram, hogy többé nem jövök templomodba, sem vecsernyére, sem éjféli misére,
bocsásd meg, Uram, hogy meghaltam, bocsásd meg…

*

Másnap végigvitték a hosszú Csonoplyai úton
s a jó Dafina anyó, a háziasszony és nagymama
csendesen feküdt, a fákat számolta jobbról és balról,
és még egyszer végignézett a hosszú utcán, a hosszú gyászmeneten
– mert csodák csodája, Somborban a halott asszonyok látnak –
unokáit látta sírni, és nem volt senki, aki megtörölje orrukat,
egészen hátul komolyan bólogattak a tyúkok, és szedték a heverő férgeket…
Akkor a jó Dafina anyó, a háziasszony és nagymama
szemét örökre lezárta, s nem nézett többé soha.