Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. május) 5. szám, 193–240. p.

Csak bámulni a sötétbe vakon,
Mint veszett kutya, búsan hörögni,
Egész éjen át vadul köhögni,
S reggel sötét vérfolt a paplanon.

Szíved lassan kocog, alig hallhatón:
Oly nehéz az ernyedt testbe vért lökni,
Így jár, ki a szegénységet örökli.
Vér előtted, s hideg ráz a hajnalon. [220]

Elhalnak a vágyak a köhögésnél.
Benned vad tűz. Gyújtóbbat még nem éltél,
Bár dagadt gümőd életért verekszik,

Írhatod a lassan pusztulók versit.
Súlyos fejed a párnára konyul:
Kiugrott tüdődből a vörös nyúl.