Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. május) 5. szám, 193–240. p.

(Gyöngyösi Dezső cikksorozata^*)

A „Kisebbségi könyvtár” sorozat első füzeteként adta ki Gyöngyösi Dezső az Új Hírekben megjelent cikksorozatát. Ez az első, könyv alakban megjelent, kisebbségi helyzetünkkel foglalkozó munka, amely a mi földünkön látott napvilágot. Húsz esztendőnek kellett elmúlnia, amíg az első önálló sajtótermék sorsunk problémáira hívja fel figyelmünket. Zsendülő irodalmunknak csodálatosképpen a legelhanyagoltabb területe a sorskérdéseinkkel foglalkozó rész. Sajtónkban ugyan mindegyre sűrűbben bukkan fel kisebbségi tárgyú írás, azonban legnagyobb részüket a tökéletes tájékozatlanság és rendszertelenség jellemzi. Ha ennek a meddőségnek lélektani okait keressük, hamar ahhoz a megállapításhoz jutunk, hogy kisebbségi irodalmunk e hiánya társadalmi, gazdasági és politikai életünk passzivitásának tükörképe.

Ezért Gyöngyösi Dezső mindenekfelett álló érdeme: az elsőség, a hangadás. Hogy hangjának milyen visszaverődése lesz, nem tudjuk, de félünk, hogy a közönyösség mindent megfojtó mocsarába vész.

Gyöngyösi egymással szervesen összefüggő sorozatban megjelent cikkeinek nincsen tudományos igénye. Könnyed, újságírói hangja, sok részlet felölelése inkább agitatív, lélekébresztő célokat szolgál, mint kutató, elemző elmélyülést. A propagatív célnak helyessége munkájánál még akkor sem volna vitatható, ha a társadalomtudomány az egzakt tudományok sorában teljes egyenrangúságot nyert volna. Ámde a szociológia minden nemzetiségi és kisebbségi kérdéseivel együtt, ha tanszéket kapott is az egyetemeken, a tudományos gondolkodás legfőbb törvényének mai állapotában, nem tett eleget. Tudományos értéke tehát minden szociológiai munkának csak annyi, amennyiben a természettörvényt jelentő követeléseknek megfelel. Nálunk a szó igazán tudományos értelmében meg sem születhetik ilyen munka, mert ehhez minden alapfeltétel hiányzik. Nincs sem összeíró, statisztikát gyűjtő szervünk, nem folyik [211] olyan munka, amely a szükségszerű összefüggésekről, törvényszerűen bekövetkező hatásokról szolgálna tanúságot és döntő bizonyítékot.

Gyöngyösi tehát ugyanúgy, mint esetleg itt nálunk más is, tüneteket és jelenségeket észlel, és azokat benyomásai alapján dolgozza fel. Azonban Gyöngyösinek világszemlélete és politikai meggyőződése állásfoglalását már előre befolyásolja és dönti el. Ez a preokkupáltsága pedig egyoldalúvá és a politikai vitairat színvonala felé tereli írását. Gyöngyösi a liberális–demokrata–szocialista iskola neveltje, és szellemköre ezzel az eszmeiességgel telített. Ezzel az adottságával érveinek csoportosításában az ellenfél csak rosszallható tulajdonságait, míg saját iskolájának csak előnyös oldalait domborítja ki. Cikkei át- és átitatottak még a békeidőben meghatározott demokrácia elveivel, melyeket Gyöngyösi korunk minden követelése ellenére elmulasztott revideálni.

Tanulmányainak magvát „Kisebbségi sors és világnézet” című cikke adja, ahol világosan kimondja, hogy a kisebbség sorsa csak a demokrácia útján keresztül vezethet a boldogulásra. Ez a megállapítás a demokráciák alkonyán nagyon elszomorító kisebbségi népek számára. A demokratikus berendezésű államok rohamosan gyérülnek Európában, miáltal a negyven milliónyi kisebbségnek Gyöngyösi felfogásának következményeként el kell pusztulnia. A parancsuralom elvén épülő államokban Gyöngyösi apodiktikus kijelentése szerint a kisebbség csak „megtűrt, elkerülhetelen rossz, és ez is ideig-óráig, amíg beolvasztható a nagy egységbe, az egy színt mutató, totalitásos államba”. Bár Gyöngyösi érzékeltetése szerint a demokrácia elsorvadása és a ma divatos világnézetek, melyek a totalitás elvén épülő államokat kiformálták, csak átmeneti kalandok jellegével bírnak.

Magáról a demokratikus és a parancsuralom elvén alapuló államberendezésekről itt nem folytathatunk elméleti vitát, és nem mutathatjuk ki, hogy a demokrata államok a történelem folyamán és a jelenben is mennyi diktatórikus elemet használtak fel uralmuk biztosítására, valamint azt sem, hogy a parancsuralmon épülő államokban mennyi az igazi demokratikus elem. Egyik elvet sem lehet az állami élet gyakorlatában mint abszolútumot alkalmazni. Annyi azonban bizonyos, hogy a teljes nemzeti létre felépített állam már elvileg magában foglalja a más nemzeti lét elismerését.

A demokráciának kisebbségi szempontból való túlbecsülése ellen ezernyi a példa, de elég a legdemokratikusabb államot, az Észak-amerikai Egyesült Államokat felemlíteni. A demokratikus nagytőke ott eltűrte ugyan a szláv, magyar, olasz stb. kisebbséget, amelyekre míg szükség volt szívesen is látott, mert kizsákmányolásukat semmi törvény nem védte. Azonban a japán és kínai kisebbséget könyörtelenül üldözte, ősi indián kisebbségét kiirtotta, és néger kisebbségét ma sem védi meg a Lynch-törvény ellen. [212]

Gyöngyösi az utódállamok kisebbségének tárgyalásánál többször kiemeli a csehszlovák államot mint a demokrata elvek érvényesítőjét. Különösen a német kisebbségek eredményeit állítja be mint a demokrácia vívmányát. Gyöngyösi állításait a csehszlovák népkisebbségek semmiképpen sem ismerik majd el, bár a valóság viszonylagosan tényleg az, hogy Csehszlovákia nyújtott legtöbbet kisebbségi népeinek.

De kérdezzük: vajon ez a demokrata eszmének vagy a hódító német hatalom nyomásának tudható-e be?

E kérdés a feleletet magában foglalja!

A demokrácia eszményi szintjén kultúránk egyik értékes alkotóeleme. Ámde a kapitalista-imperialista támaszokon nyugvó államok gyakorlatában a demokrácia üres szólammá zsugorodik. Wilson demokratikus békeideálja Clemenceau gyakorlati átültetésében korunk demokráciájának tragikus valósága. És itt van Gyöngyösi felfogásának hibája. Az eszményt a valóságtól nem különíti el, nem tisztázza.

Végül pedig meg kell állapítanunk, hogy az erős demokrácia közel jár a diktatórikus államok rendszeréhez, és a jó parancsuralom pedig igen demokratikus lehet.

Mindezt összefoglalva meg kell állapítanunk, hogy Gyöngyösi liberális–demokrata szemlélete ma már teljesen meghaladott. Ettől eltekintve Gyöngyösi munkája a jugoszláviai magyar kisebbség sajátos szempontjából úgy gazdasági, mint kulturális téren kifogástalan és becsületes állásfoglalás. A magyar munkáskérdésben az egyetlen helyes és követendő útra mutat rá, amikor az osztályharc elméleti sablonjától eltérve megállapítja, hogy a kisebbségi munkásnak elsősorban nemzetkisebbségi érdekei vannak. Ebben a kérdésben Gyöngyösi bátran revideálta álláspontját, és elméleti merevség helyett a gyakorlati élet szempontjait érvényesítette.

A magyar munkaközösség megalkotására vonatkozó óhaja a mi kívánságunk is.

Általában Gyöngyösi könyve bátor és nyílt kisebbségi kiállás, és érdemes arra, hogy a jugoszláviai magyar kisebbségi nemzet kellő kritikával abban elmélyedjen.

Gyöngyösi munkája úttörő, és reméljük, a „Kisebbségi könyvtár” gyűjtőcím nemcsak ígéret, hanem folytatja problémáinak tárgyalását.