Nem értem, mit nem értenek,
s ha érteném, meg nem írnám.
Elvégre ők is szenvednek,
s ők is tudják, milyen a szán
(Ó, régi rézkarc, Puskin-emlék!),
ha végigsurrant a havon,
vagy végigcsúszott, drága e kép,
s ők is merengtek a tavon.
Ők is merengtek, ha a hold
a tó tükrén az éjben járt.
Sajgott szívük, mikor a holt,
ki tegnap élt, többé nem várt.
A ködben ők is révetegül,
félve kerestek lámpafényt,
s oly hangon, melytől a szív derül,
elmondták ezt az eseményt.
Ők is ültek a borozóban
(Anakreon, légy ihletem!),
s az életben, összeomlóban,
egymagukban vagy tán ketten
nevették a szaglászó ebet,
farkcsóválása komikus,
ezt nevetve feledtek sebet,
s sorsuk mért nem bukolikus.
Ők is ismerik a szerelmet
(Petrarca, áldj meg emlékekkel),
Ők is ismerik a sejtelmet,
mely beszélget a mesékkel.
Az ő hangjuk is elhalóan
rebesgeti a múlt táját.
És álmukban elandalgóan
meglátják a kedves száját. [198]
Ha ez így van, s bizony így van,
mi az, amit nem értenek?
Hisz nevetünk mindannyian,
és áldozunk a könnyeknek.
És a halál elringat minket,
mi az, amit nem értenek?
Ember, dobd le magadról inged,
s merj lenni, merj, meztelennek. |
Fejlesztette: GAS Softwares