Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. október) 6. szám, 353–424. p.

Heinz Vilmos: Testvér, ima a mi életünk

Nézd, Testvér–,
háborgó tengerben vergődik élet-hajónk,
gond-hullámok csapkodják minden oldalról,
s a part oly messze még, pedig szemünk már
elfáradt a nézésben.
Nézd, Testvér–,
most új napok nőnek, új jelszavak izzanak,
örök béke-megértés fogant a Jelen méhében,
elrothadt eszmék pirulva kullognak ki
a Korlátoltság szúette kapuján…
Nézd, Testvér–,
a Ma száguldó, nagy, örök élet-kerék
acélossá szépítette karunkat, nem rágódunk apró
élet-magokon, mert a rohanó haladás-jövő
ész-jegyesei vagyunk.
Nézd, Testvér–,
az Élet elfojtott vágy-ölelésében
felszakadt csókok jogos vágyódása ég,
s míg millió leányajak viszonzásra vár,
– az öreg Idő eljár!
Nézd, Testvér–,
húszévesek homlokára ráncokat rajzolgat a Gond,
s a küzdésben hogy buknak el az élet-úton,
amelyen még egy gyilkos-múlt rakta ki
éles, otromba köveit…
Nézd, Testvér–,
Kenyér őfelsége éket vert ifjak és öregek közé,
irigy-gyom verte fel a lelkek udvarát,
s a hajrás iramban nincsen megállás,
mert elpusztul, ki elmarad!
Nézd, Testvér–,
a hitünk roskad, a szentek ma az Istent vívják,
kopott, elfoszlott ruhában didereg a Hit,
mert négy bomlott évben gyilkos ágyúkra küldtek
áldást a lélek őrei.
Nézd, Testvér–,
hogy látod a káoszt–, lehullott meteorok vagyunk
e kor egéről, s ha egymást hörögve, taposva
– e nagy seb akárhogy éget –, Testvér mégis:
íme ez az élet!