Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. március–április) 3–4. szám, 97–192. p.

A vojvodinai szerbség most ünnepli a budapesti Tököliánum alapításának századik évfordulóját. A Novi Sad-i Matica Srpskában tartott centenáriumi ünnepségen dr. Aleksandar Moč, a Matica jelenlegi elnöke és dr. Aleksandar Ivić suboticai egyetemi tanár ismertették Sava Tekelija munkásságát, kinek nemes egyénisége példakép lehet minden kisebbségi sorsban élő nép számára.

Sava Tekelija többek közt azzal tette emlékezetessé a nevét, hogy hatalmas alapítványokkal biztosította a kultúra fejlődését, s erőteljesen követelte a szerb és a magyar nép megegyezését. Politikai elgondolása megelőzi a manapság mind időszerűbbé váló Duna-medencei összefogás problémáját, s azon a síkon mozog, amely fél évszázaddal utána Kossuth Lajos tervezetében, majd újabb hét-nyolc évtizeddel később Tardieu és több más jelenlegi politikuséban kapott határozott körvonalat.

Tekelija-nak ez az álláspontja nem politikai vagy gazdasági érdekből eredt, hiszen független s dúsgazdag ember volt. Családjának évszázados magyarországi küzdelmei érlelték meg benne ezt a meggyőződést.

Sava Tekelija családja még 1400 körül költözött Magyarországba, s a Ráckeve közelében lévő Tökölön telepedett le. Innen nyerte később a család a Tököli vagy szerbben a Tekelija nevet. A család első ismert őse, Jovan Tököli részt vett Budavár győzedelmes ostromában, és vitézségének elismeréséül kinevezték az Arad környéki szerb katonaság kapitányává. Néhány év múlva, amikor Rákóczi megkezdte szabadságharcát, az osztrákoknak sikerült Jovan Tökölit megnyerniük, és így az egész szerb hadsereg a kuruc szabadságharc ellen fordult. A magyarok és szerbek között ekkor hosszú csatározgatás indult meg. A majtényi fegyverletétel után Jovan Tököli jutalmul magyar nemességet és Csanád megyei birtokot kapott. De a bécsi kormány a magyarországi szerbség nagy tömegével szemben mégis elnyomó politikát folytatott. Az osztrák hivatalnokok mindenáron katolikus hitre akarták őket téríteni, s ezért basáskodtak, ami csakhamar Pero Segedinac lázadására vezetett. A lázadás leverése után a csalódott szerbek jó része kiköltözött Oroszországba, hogy az északi testvérnépnél találjanak menedéket.

Sava Tekelija a kuruc szabadságharc és Pero Segedinac lázadásának következményén okulva belátta, hogy a bécsi kormány[168]nak egyedüli célja, hogy a szerbeket az alkotmányukat védő magyarok ellen kijátssza s felhasználja. Ezért a szerbek 1790-i temesvári nagygyűlésén azt követelte, hogy a szerbek a magyarokkal egyezzenek ki oly módon, hogy kiváltságaikat ismertessék el a magyar országgyűléssel. S ellenszegült azoknak, akik Schmidtfeld császári kiküldött biztatására azt követelték, hogy a Temesi bánságot szakítsák ki Magyarország testéből és alakítsanak külön önkormányzatú szerb vajdaságot. Ez a kívánság – mint tudjuk – 1850-ben teljesült, de az akkori szerb Vajdaság sorsa Sava Tekelija hatvan év előtti érvelését igazolta.

Tököli állásfoglalása nemcsak tapasztalatból fakadt, hanem a felvilágosodott szellemű nevelésből is. Tököli iskoláit Budán és Bécsben végezte, s tanulmányai közben sok irányú érdeklődést árult el. A jogtudományon kívül tanult festeni, foglalkozott a muzsikával, érdekelte a technika, s mérnök szeretett volna lenni. A szerb és magyar nyelven kívül folyékonyan beszélt latinul, franciául, németül, olaszul és spanyolul. A doktori címet Budán szerezte meg, s ő volt az első szerb doktor. Sokat olvasta a felvilágosodott nyugat-európai írókat, s az új francia szabadságeszmék légkörében nevelkedett, felismerve azok nagy jelentőségét. Amikor tanulmányai befejeztével Oroszországban járt, élesen elítélte az orosz jobbágyság elnyomatását. Itthon is a rendi kiváltságok ellen fordult, és hacsak tehette, oltalmába vette a szegény, elnyomott népet. Emiatt összeütközésbe került a szerb vezetők konzervatív részével, főképp a görögkeleti püspöki karral. De nála a soviniszta elfogultság nem rontotta meg az egyenlőség, szabadság és testvériség tiszta fogalmait, mint sok későbbi népvezérnél. Ő az új eszmék áldást hozó hatását egyformán kívánta minden nemzet számára. Sajnos, ezzel az álláspontjával meglehetősen egyedül áll a történelemben. Fél évszázaddal később a nagy francia eszméket már soviniszta mellékízzel keverték.

Említettük már, hogy Sava Tekelija nagy műveltségével fél évszázaddal megelőzte kortársait. Ez okozta élete csendes tragédiáját is. Mint kora legműveltebb szerb vezetője fiatalon, tele tetterővel olyan állásra vágyott, ahol tudását kellőképpen érvényesítheti. A bécsi udvar szerb referense akart lenni, de ellenfelei – a konzervatív körök – elbuktatták. Sőt Dioniszosz budai görögkeleti püspök államellenes könyv írásával is gyanúsította. Tökölit ez teljesen lehetetlenné tette. Ekkor elkeseredetten vonult vissza birtokára. Ne feledjük, hogy Martinovics Ignác korában élt, amikor a francia rokonszenvvel gyanúsított embereknek könnyen fejük hullhatott.

Mindamellett nem nyugodott. Szoros összeköttetést tartott fenn kora legműveltebb délszláv elméivel. A Balkánról térképet készített, amelynek az 1804-ben megindult szerb szabadságharcban jó hasznát vették. Politikai éleslátására jellemző, hogy még az első szerb felkelés kitörése előtt azt ajánlotta a császárnak, hogy a törököt szorítsa vissza, és alapítsa meg Nagy Szerbiát. Emiatt nem [169] hogy elismerést nem kapott, hanem még rendőri felügyelet alá helyezték. Ugyanakkor azt is ajánlotta az uralkodónak, hogy a mai Szlovénia területén állítsa fel a szláv illír királyságot. Ezt is elutasították, holott ezzel talán megnehezítették volna Napóleon hódítását. Később Tököli nagy elégtétellel értesült arról, hogy amire az osztrák császár nem volt hajlandó, megtette halálos ellensége: Napóleon Bonaparte. Számára is voltak jó tanácsai az illír királyság berendezésére, de Napóleonnal nem sikerült kapcsolatot találnia. Ezt halála napjáig sajnálta.

Mindenütt ott volt, ahol népének segítségére lehetett. Megjelent a bécsi kongresszuson is. De mindenütt háttérbe került. Az ő korszaka még nem virradt fel.

Szerencsétlen házasságkötése után, már öregedő korában belátta, hogy nagyszabású elgondolásaival nem mehet semmire sem. Ekkor lemondott arról, hogy népéből messzire kiemelkedve, Bécsben keressen munkaterületet. Belátta, hogy ő és a hozzá hasonló szellemek csak akkor fejthetnek ki eredményes tevékenységet, ha mögöttük egy olyan képzett nemzedék áll, mely fel tudja fogni eszméinek jelentőségét, és közösséget vállal vele.

Intézményesen biztosítani akarta a szerb nép nevelését, és ezt úgy vélte elérhetőnek, ha lehetővé teszi, hogy a legszegényebb tehetséges szerb ifjú is tanulhasson. Ezért elhatározta, hogy nevelőintézetet létesít, és ellátja minden szükséges anyagi segéllyel. Éppen száz esztendővel ezelőtt alapította Pesten azt a nevelőintézetet, amelyet róla Tököliánumnak neveztek el. A Tököliánum hamarosan megkezdte működését, és azóta számos képzett vezetőembert adott a szerbségnek. A Tököliánum hosszú ideig a Matica Srpska kezelésében állott. Most a budai szerb görögkeleti püspök viseli gondját az intézetnek.

Tekelija ezenkívül még számos más alapítványt is létesített. Többek között a debreceni református magyar kollégiumot és a Magyar Tudományos Akadémiát is támogatta. Magas, európai színvonalú szellemiségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kulturális s főképp nevelési ügyben akkor is áldozatkész volt, ha nem a saját nemzetéről volt szó.

A Matica Srpska hálájának jeléül örökös díszelnökké választotta.

Sava Tekelija örök példája marad az áldozatkész kisebbségi vezetőnek és a magas műveltségű, széles látókörű népi elöljárónak. A magyarok mindig tiszteletben tartották. Mi sem jellemzőbb erre, mint az. hogy amikor a Matica Srpska születésének századik évfordulóját ünnepelte, a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében Jókai Mór is megjelent az akkori Újvidéken rendezett Tököli-emlékünnepélyen.