Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. március–április) 3–4. szám, 97–192. p.

Dudás Kálmán: Miniatűrök

Nem is sejted, hogy az a dallam,
mit nálam véletlen daloltál –
hogy egyre csodásabbnak halljam,
a magányomban mindig ott száll…

Ugye, nem bűn, ha sokszor este
úgy tűnik, kezed körém fonod,
s képeden mintha révedezne
– s én megcsókolom – a mosolyod.

… Felforgatod olykor, ami volt,
s egy sóhaj nyit feléd utat… ha
titkodba leshetnék kutatva,
mint bús éjféli, kandi hold
elhagyott, babonás kutakba –
rám döbbenne a régi arcod,
az éj, mely érted sírni hallott,
vágyad, mely utánam sikolt…

Nekem elég ennyi a tavaszból:
megállok egy kis virágbolt előtt,
s nézem, hogy ezer kedves keszkenőt
lengetnek felém a magnóliák:
a kis húgaid – s közéjük rajzol
képzeletem, mely tűnt tavaszba vitt –
egy pillanatra a múlt ködlik át:
… szemed színéből nyílnak az egek –
a magnóliák: a te csókjaid –
hajad mámorát bontják rám a fák –
s egy felhőben hangodra révedek…