Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. február) 2. szám, 49–96. p.

Nem akadályozhatjuk meg, hogy valaki ki ne adja verseit. Még kevésbé, hogy ne foglalkozzék versírással. Tudjuk, hogy ez is lelki szükséglet. Sokan szerencsétlenek lennének, ha ettől a kedvteléstől is megfosztanák őket. De nálunk mégsem közömbös egy-egy gyönge verseskötet megjelenése. Nem közömbös pedig azért, mert a minőségileg gyönge, rátukmált könyv még jobban elidegeníti az amúgy sem lelkesedő közönséget az irodalom pártolásától. Ha aztán érdemesebb tollforgató jelentkezik, alig akad valaki, aki könyvét megveszi.

Stadler pár év alatt már harmadszor kísérletezik verskiadással. Korábbi kritikámban már rámutattam arra, hogy nem igazi költő. Ehhez kevés újat tehetek hozzá. Talán csak annyit, hogy közben megtanult verset írni. Igaz, hogy költeményei ezzel sem lettek jobbak, értékesebbek. Most sincs bennük egyéni szín, mástól való különbözés.